Harmincnégy éve történt Marosvásárhelyen a fekete márciusként emlegetett tragikus eseménysorozat, amit szikáran így foglalnak össze: „1990. március 19–20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt”. Hogy pontosan mit jelentett, csak az tudja, aki átélte.

Jövőre újra kerek évforduló, a harmincötödik. Sokan felejthetnek, az érintettek bizonyosan nem. Az 1990 márciusában született erdélyi, székelyföldi magyarok immár felnőttek, harmincnégy évesek. A fekete márciusról szüleik, családtagjaik mesélhettek nekik, hallhattak róla az iskolában, vagy az is megeshet, miután megfélemlítve elhagyták Marosvásárhelyt, soha többet nem beszéltek róla. A fekete márciussal megkezdődött Marosvásárhely erodálódása, lelki és közösségi értelemben egyaránt.

Ma nemcsak az a kérdés, hogy megállítható-e, hanem az is, hogy mit tehet a még élő, élni akaró magyar közösség azért, hogy e folyamat bár lassítható legyen.

Az alkalmi emlékezés nem elég. Az évfordulók mellé illeszteni kell a pontos ismereteket. A tények ismeretét. Ami már adott, hiszen még sok minden vár tisztázásra: mi, hogyan és miért történt. És milyen következményekkel. De nem lehet várni magyarázatokra, megvilágosító kötetekre, hanem akár egyénileg is, internetes kereséssel érdemes begyűjteni e témában a cikkeket, írásokat, videókat – számos van belőlük –, mindazt, ami hiteles forrásból olvasható. Ez immár közösségi feladat. Kihívás. Fontos, mert eközben a másik fél mindent elkövet azért, hogy a fekete márciust is kisajátítsa és érdekei szerint elferdítse. Jól példázza ezt a tegnapi, sepsiszentgyörgyi román nacionalisták által sebtében összehozott felvillanás – térfoglaló, hangos hazafias dalokkal –, melyet azzal a céllal szerveztek, hogy az érdeklődőknek elmagyarázzák, tiszteletet érdemelnek azok a román hősök, akik Marosvásárhelyen 1990 márciusában a magyar irredentáktól óvták az ország egységét.

Aki valamelyest ismeri a fejleményeket, máris felszisszen: ez hazugság. Mi történik, már a fekete márciust is kiforgatnák, s a maguk alantas céljai szerint lesüllyesztenék? Hát itt tartunk? – kérdezheti joggal a márciusi véres konfliktusra emlékező atyafi, hogy egy egész város, egy egész közösség számára tragikus eseménysorozatot is elferdítenének? Hiszen egyértelmű, hogy 1990-ben a Görgény-völgyi felbőszített, tudatlan seregek valójában a forradalom hevében megszüntetett hírszerző szolgálat újjáélesztéséhez nyújtottak segítő kezet, s megalapozták az elkövetkező, szintén tragikus fővárosi bányászjárásokat.

Elfogadhatatlan, szégyenteljes szándék tehát elferdíteni a fekete március tényeit. Eme legújabb történelemhamisítást csak tájékozottsággal, a történtek pontos ismeretével, feltérképezésével, az igazság iránti elkötelezettséggel lehet kivédeni, megakadályozni. Megnyugvást csak a marosvásárhelyi véres események pontos, tárgyszerű ismerete hozhat, s ez nem csupán az erdélyi magyarok érdeke, hanem mindazoké, akik nem a múlt árnyékában, a terhek alatt roskadozva kívánnak élni. Szerencsére jó sokan vannak, akik elutasítják a hazugságot, s nem csupán magyarok, hanem román ajkúak is.

Marosvásárhely Fekete márciusa. Fotó: Bernády György Alapítvány gyűjteménye / Vajda György