A sztrájkoló orvosok bizalmát kéri a dél-koreai elnök
2024. március 18. 15:46

Jun Szogjol dél-koreai elnök az orvossztrájk egy hónappal ezelőtti kezdete óta most először tárgyalt tiltakozó orvosokkal, és felszólította őket, hogy bízzanak az egyetemi helyek növelésével kapcsolatos kormánydöntésben, valamint hogy a válság megoldása érdekében legyenek konstruktívak a megoldásról szóló tárgyalásokon – jelentette hétfőn a helyi média.

A kormány a jövő tanévtől kezdve kétezerrel szeretné növelni az orvosi egyetemekre felveendő hallgatók számát, ami tömeges felháborodást váltott ki az orvosok körében. Az egy hónapja tartó sztrájk során eddig több mint tízezer orvosgyakornok és rezidens adta be felmondását és hagyta ott állását tiltakozásul. „Arra kérem önöket: ne szabják a tárgyalások előfeltételéül, hogy módosítsuk a felvételi kvóta növeléséről szóló döntésünket” – mondta az elnök sztrájkoló orvosoknak a szöuli Asan Egészségügyi Központban tett hétfői látogatásán, amiről szóvivője számolt be. Jun hangsúlyozta, hogy fontos az orvosok számának növelése az elöregedő társadalom okozta problémák miatt.

„Az egészségügyi reform teljesítéséhez szükséges, hogy az orvosok és az ápolók – akik mindenkinél jobban ismerik ezt a területet – elmondják véleményüket arról, hogy miben van hiány, mit lenne szükséges fejleszteni” – közölte Jun, hozzátéve; „kérem bízzanak a kormányban, és vegyenek részt a párbeszédben”. A sztrájkoló orvosok továbbra is kitartanak amellett, hogy nincs szükség több szakemberre az országban, jóllehet már a csaknem tízezer rezidens tömeges felmondása miatti orvoshiány is egészségügyi válságot okozott az 51 millió lakosú országban. Az egészségügyi minisztérium szerint ezzel zsarolják a kormányt és a lakosságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtó párbeszédre törekednének.

A tiltakozáshoz az orvosi egyetemek hallgatói és az orvosprofesszorok is csatlakoztak. A professzorok március 25-re a rezidensekéhez hasonló tömeges felmondási akciót jelentettek be. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség házkutatásokat tartott, bizonyítékokat foglalt le, és kihallgatta a legnagyobb orvosi egyesületek vezetőit. Pak Mjonghát, a dél-koreai orvosi kamara vezetőjét hétfőn már harmadik alkalommal hallgatta ki a helyi rendőrség. Pak szintén a párbeszédet szorgalmazta, mindazonáltal tagadja, hogy bármi köze volna az orvosok tömeges felmondásához.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt
    A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
MTI Hírfelhasználó