Március 15-én bevonulnak Szentendrére a huszárok
2024. március 8. 15:05 MTI
Az ügyességi játékok és bemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, viseletét, mindennapjait és kiképzésük menetét is.
Bemutató egy korábbi ünnepségről (kép forrása: skanzen.hu)
Korábban
Március 15-én ünnepi programmal várják a látogatókat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol kézműves foglalkozások, huszártábor, lovas díszbemutatók és zenés-táncos verbuválás is színesíti a programot.
A hagyományok szerint ebben az évben is a Hagyaték Lovas Egyesület huszárai népesítik be a múzeum területét: az ügyességi játékok és bemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, viseletét, mindennapjait és kiképzésük menetét is - olvasható a múzeum MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.
Az Erdély épületegyüttesben megkoszorúzzák az 1848/49-es szabadságharc emlékére emelt sepsiszentgyörgyi honvéd emlékmű másolatát, a tematikus túrákon pedig a szabadságharc erdélyi eseményeiről és Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntő életének helyszíneiről tudhatnak meg érdekességeket a résztvevők.
A gyerekek több helyszínen ügyességi- és huszárpróbákon képezhetik magukat, zenés-táncos verbuválás során katonadalokat tanulhatnak, majd kipróbálhatják, hogy milyen katonának lenni. A Skanzen menetleveles-pecsételős Barangoló játéka segítségével önállóan ismerhetik meg a Skanzen Erdély épületegyüttesét.
A kézműves foglalkozásokon a látogatók többek között huszárcsákókat, fakardokat, kokárdákat, valamint nemzeti színű pártákat és gyöngyöskitűzőket készíthetnek, a lányok haját pedig a reformkori divat szerint fonják be.
Kiemelték, hogy a népi- és kovácsmesterség-bemutatók mellett ételkóstolás is színesíti a programokat, amelyek során többek között megtudhatják a látogatók, hogy mi a hamis gulyásleves, a komiszkenyér, és mi volt Petőfi Sándor egyik kedvenc eledele.
A tematikus borkóstolás során pedig kultúrtörténeti érdekességek tárulnak fel a nagyközönség előtt.
A közlemény szerint szombaton és vasárnap lovas huszárokkal ugyan már nem találkozhat a nagyközönség a Skanzenben, azonban a játék- és kézműves porták megidézik a korszak hangulatát. Az ünnepi hétvégén a házak és időszaki kiállítások látogathatók, és megtekinthető a Skanzen legújabb tárlata is a Skanzen Galériában Csűr-képek címmel.
Bővebb információk a programokról a Skanzen honlapján (www.skanzen.hu) találhatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap