Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette kedden, hogy teljesen betemette a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet eddig megtalált leghosszabb alagútját a Gázai övezetben.
Ezt a négy kilométer hosszú alagutat már decemberben megtalálták az övezet északi és középső része alatt, azóta átvizsgálták, majd fokozatosan megsemmisítették. A föld alatti járat kapcsolódott a Gázai övezeti teljes alagútrendszerhez. Egyes helyeken ötven méter mélyen húzódott.
Felszámolásához az IDF mérnökei egyes részeit felrobbantották, más részein pedig betont pumpáltak a vágatokba.
Az alagút elég széles volt járművek közlekedésére is, és a katonai szakértők szerint elsősorban a csapatok gyors mozgatására és támadásra tervezték, noha nem húzódott át izraeli területre. A vége négyszáz méterre volt az erezi átkelőtől, amelyen keresztül a gázaiak legálisan átjuthattak Izraelbe.
A hadsereg értesülése szerint az alagutak építését Muhammad Szinuár, a Hamász déli egységeinek parancsnoka, a Hamász gázai vezetőjének, Jahíjje Szinuárnak a testvére irányította.
Az IDF szóvivőjének közlése szerint az elmúlt napban az izraeli katonák folytatták az iszlamista fegyveresek elleni rajtaütéseket és támadásokat az övezet déli részén, Hán-Júnisz területén, és annak északi részén, Bét Hanún városnál.
Több mint ötven Hamász-célpontra lőttek, köztük rakéta-indítóállásokra, fegyverraktárakra, alagutak lejárataira és egyéb katonai építményekre, és megöltek több tucatnyi fegyverest.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt napon 97 embert öltek meg az övezetben, a háború kezdete óta pedig 30 631 palesztin vesztette életét a harcok következtében.
Ezek a számok nem ellenőrizhetők, és nem tesznek különbséget a fegyveresek és a civilek között, valamint tartalmazzák a terrorszervezetek hibás rakétáitól és egyéb téves lövéseitől életüket vesztő palesztinokat is.
A háború veszélyei mellett a gázaiaknak súlyos gondot okoz a létszükségleti cikkek, köztük az élelem súlyos hiánya. Richard Peeperkorn, az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) gázai és ciszjordániai képviselője közölte, hogy minden hatodik, két év alatti gyermek súlyosan alultáplált volt a Gázai övezet északi részén az év elején.
Jordánia közölte, hogy a gázaiak segélyezésére az eddigi legnagyobb élelmiszerszállítmányt juttatta célba légi úton, együttműködésben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Egyiptommal.
Az övezet északi részébe élelmet juttató akcióban a jordániai hadsereg három repülőgépe, valamint három amerikai, egy egyiptomi és egy francia repülőgép vett részt, és ezekről kis ejtőernyőkkel eresztették le a segélycsomagokat.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.