Női kosárlabda, Nemzeti LigaVisszavágtak a Konstancának

2024. március 1., péntek, Sport

Rég nem látott fantasztikus hangulatban, a roppant hangos közönség segítségével a címvédő Sepsi-SIC remek csapatjáték után 79–70-re győzedelmeskedett a Konstancai VSK ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga 14. fordulójának csütörtöki rangadóján. A sikernek köszönhetően a zöld-fehérek a második helyen fejezik be az alapszakaszt, a jövő hétvégén pedig következik számukra a hazai rendezésű Román Kupa nyolcas döntője.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Határozottan kezdett a Sepsi-SIC, a 3. percben már kétszer annyi pontja volt, mint riválisának (12–6). Vendégidőkérés után egy picit szorosabbá vált a találkozó, a tengerpartiak többször is felzárkóztak 4 pontra, ám jól védekező lányaink 25–19-re nyerték meg az alapszakasz utolsó rangadójának nyitónegyedét. A második játékrészt Hrisztova triplája nyitotta meg, majd Nyström is betalált, és úgy tűnt, hogy a Sepsi-SIC leszakadt ellenfeléről. A folytatásban a dobrudzsaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, és kiélezetté vált a küzdelem. A nagyszünet előtti percekben egy vitatható szabálytalanság és túl gyorsan megítélt technikai fault után Janković a negyedik személyi hibáját is begyűjtötte, így szerb válogatottunk a kispadról figyelte társai játékát.

 

 

A térfélcsere 42–36-os állásnál történt meg, a harmadik negyed eleje pedig Bele­gantéról és Hrisztováról szólt, akik távolról megszórták a vendégeket (51–36), majd színre lépett a remeklő Green, és hússzal vezetett a Sepsi-SIC (66–46). Az utolsó tíz percben is kőkemény küzdelem zajlott a pályán, de a csapatoktól a három sípmester átvette a főszerepet, és szétfújták a meccset. A bírók által keltett zűrzavarból a Konstanca jött ki jobban, és veszélyesen közeledett a zöld-fehérekre (75–70). A véghajrá a higgadtabb szentgyörgyiekről szólt, akik Cătinean hármasával 79–70 arányban megérdemelt győzelmet arattak a Konstanca ellen.

 

 

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 14. forduló: Sepsi-SIC–Konstancai VSK 79–70 (25–19, 17–17, 24–12, 13–22).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 1500 néző. Vezette: Ciprian Stoica, Laurențiu Grigoraș, Mihai Dumitrașcu. Sepsi-SIC: Hrisztova 22/6, Belegante 9/9, Armanu 3/3, Janković 10, Green 20/9–Mikes, Gereben, Nyström 12/3, Veress, Toma, Cătinean 3/3, Range. Edző: Zoran Mikes. Konstanca: Gödri-Părău 2, Podar 4/3, Higgins 4, Mărginean 17/6, Živković 22–Ghizilă 1, D. Fota, Croitoru, Koizar 8, Vai­da, Irimia, Delic 12/3. Edző: Emilian Alexandru Olteanu. Kipontozódott: Janković (33.), illetve Gödri-Părău (32.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 582
szavazógép
2024-03-01: Sport - :

Vass-Vitus Aba bronzérmet szerzett (Alpesi sí)

A Magyar Síszövetség február 26. és 28. között rendezte az országos gyermek és serdülő alpesisí-bajnokságot, amelynek Grebenzen, Ausztria adott otthont. A kétnapos megmérettetésen először óriás-műlesiklásban, majd műlesiklásban álltak rajthoz a sportolók.
2024-03-01: Közélet - :

Közel kéthetes hadgyakorlatot tartanak, helikopterekkel (Sepsiszentgyörgy)

Közel kéthetes, helikopteres hadgyakorlatot tartanak a román hadsereg szárazföldi erői hétfőtől Sepsiszentgyörgy szomszédságában – közölte szerkesztőségünkkel Ciprian-Nicolae Hopulele őrnagy, a megyeszékhelyi Cireșoaia hegyivadász zászlóalj tisztje pénteken.