Csend. Drámai. Szó bennakad, hang fennakad. A kormányfő kérdéssel replikázik. Halkan, szívhez szólóan. Nem szeretne ön is egy normális országban élni? Majd teátrális, nagylelkűnek szánt gesztus: miért is ne lehetne magyar a prefektus, ha már a megyét több mint 70 százalékban „magyar etnikumú románok” lakják?

Kis mozzanat a Szociáldemokrata Párt Maros, Hargita, Kovászna megyei szervezeteinek gyűléseire érkezett Marcel Ciolacu pártelnök, kormányfő hétvégi fellépéseiből, de mintegy esszenciája a politikus törekvéseinek, személyiségének. No meg annak az összetett helyzetnek, amelyben egy nem is olyan régen még Iohannis által Erdély eladásával vádolt, vélhetően államelnökségre készülő román politikusnak helyt kell állnia, ha választási évben térségünkbe látogat, és egyszerre kell üzennie saját szervezetének, a helyi románságnak, a többségi magyaroknak és az AUR felé kacsingatóknak is.

Igazi bicskanyitogató kijelentéssel indult a hétvége, Marosvásárhelyen ugyanis a miniszterelnök azt találta mondani, hogy „nem fog itt létezni semmilyen Székelyföld Romániában”. Erős szavak, melyek ha a magyaroknál ki is ütik a biztosítékot, az erdélyi románok vagy éppen az AUR és a PSD között ingadozók számára megnyugtatólag hatnak. Kontextusba helyezve persze árnyaltabb Ciolacu diskurzusa: a kormányfő a normalitás képviselőjének szerepében pózolva tulajdonképpen az Erdély elrablásával riogató román nacionalisták szólamait akarja hatástalanítani, miközben szót emel az etnikai konfliktust szító szélsőségesek ellen, ráadásul a Marosvásárhely magyar polgármestere elleni román összefogás mellett sem állt ki egyértelműen. Az erős szavak nagy hátránya azonban, hogy „kiütik” a mellettük levőket, így nagy kérdés, kihez miként jut el az üzenet.

Az már Ciolacu politikai agilitását jelzi, hogy marosvásárhelyi nyilatkozataira Maroshévízen és Kovásznán is visszatért. Magyarázta: „csak” annyit akart mondani, hogy etnikai autonómia nem lesz soha, és a marosvásárhelyi polgármesterséghez hasonló megengedő álláspontra helyezkedett a magyar prefektus ügyében is. Bocsánatot ugyan nem kért – ez karakteréről árul el sokat! –, de továbbra is a normalitás képviselőjeként igyekezett beállítani magát, mintegy előre vetítve, milyen üzenetekkel készül az elnökválasztásra.

Amit azonban Marosvásárhelyen és Kovásznán is előszeretettel ismételgetett, az a „magyar etnikumú románok” kifejezés, amelyet az AUR is használ, és amely egyértelműen a Ceaușescu-korszak elnyomó magyarságpolitikáját idézi. Az persze régóta nem titok, hogy a román államhatalom homogenizáló, asszimilációs törekvései lényegében 1918 óta semmit nem változtak, az viszont igen aggasztó, hogy ezt immár nyilvánosan is felvállalják, olyan kifejezéseket hozva vissza a közbeszédbe, amelyek az ország legsötétebb korszakát idézik.

Mindent egybevetve, Ciolacu egyelőre ellentmondásos, a magyar–román kapcsolatokban áttörést nem vállaló, de a magyaroknak politikai haszonszerzés céljából kisebb gesztusokra hajlandó politikusnak tűnik. Az már a romániai közállapotokról árul el sokat, hogy a vérbeli nacionalisták, bősz magyarellenesek mezőnyében könnyen előfordulhat, hogy ő lesz a kisebbik rossz.

Borítókép: Marcel Ciolacu Kovásznán. Bodor János felvétele