Először lép fel hazánkban Matteo Bocelli
2024. február 12. 15:20

Badacsonyi Tamás közleménye szerint a 25 éves énekes-dalszerző Matteo Bocelli a világ legnagyobb presztízsű koncerthelyszínein lépett már fel, szerepelt többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a Sydney-i és a Dubai Operaházban, de a washingtoni Fehér Házban is énekelt. Matteo a világsztár tenor, Andrea Bocelli fiaként kivételes zenei oktatásban részesült, és gyakran lép fel az édesapjával is, szólóalbuma tavaly jelent meg.

Matteo hatévesen kezdett zongorázni, 18 évesen lépett először színpadra: Verdit énekelt a római Colosseumban. Édesapjával 2018-ban adták ki a Fall on Me című duettet a szülő-gyermek kapcsolatról, a dal pedig a Diótörő és a Négy Birodalom címet viselő Disney-film egyik betétdala lett. Kamaszkorában fordult a modern pop irányába, leginkább Ed Sheeran énekes-dalszerző zenéje fogta meg, akivel 2023-ban együtt dolgozott első nagylemezén. Ed Sheeran neki írta a Chasing Stars című balladáját.

Badacsonyi Tamás jelezte: a zalacsányi dombok között, 20 hektáros családi birtokon idén három napon át zajló Örvényesvölgy Fesztivál ihletője éppen az Andrea Bocelli és barátai által Toscanában kialakított koncerthelyszín volt.

Idén négy külföldi sztárvendég jön Zalacsányba, köztük a Los Angelesből érkező Morris Madrone és a holland származású Steffen Morrison énekes-dalszerző. Matteo Bocelli zalai koncertje abban tér el a világturné többi állomásától, hogy nem négytagú együttessel, hanem szimfonikus zenekari kísérettel adja elő a dalait - tette még hozzá a fesztiváligazgató.

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Riasztólövés
    Néhány nap elteltével már itthon sem igazán volt „téma” a Fico elleni merénylet, nem nagyon született kísérlet arra, hogy a történés mélyebb rétegeit is alaposan szemügyre vegyük – fogalmaz Bogár László.
  • Brüsszel háborús pszichózisban szenved
    A NATO-tagországok vezetői is egyre-másra "felelőtlen kijelentésekkel dobálóznak", amely a konfliktus elhúzódását, sőt az észak-atlanti katonai szövetség háborúba sodródásának veszélyét jelenti – vázolta a realitást Simicskó István.
  • Giesswein Sándorról nyitott kiállítást a KDNP
    Nagy tudású, nyolc nyelven beszélő tudós volt. Levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, nagyon sok társadalmi szervezetben vállalt tagságot, de mindenekelőtt keresztényszociális szervező volt.
MTI Hírfelhasználó