eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
Szőnyi Ferenc világbajnok ultratriatlonista és ultrafutó a sajtótájékoztatója után Budapesten 2017. augusztus 30-án. A komáromi ultra futó, kerékpározó, IronMan megnyerte az indiai Himalája hágóin megrendezett 480 kilométeres The Hell Race-t (Pokolfutás), amelyet a világ legnehezebbnek futóversenyének tartanak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Visszatér az 59 éves komáromi vasember, brutális versenyre készül

Szőnyi Ferenc tavaly év végén sportorvosnál járt, és a vizsgálati eredmények alapján kiderült: 43 év a biológiai életkora.

Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnokot az elmúlt időszakban sérülések hátráltatták, így egy év kihagyásra kényszerült. Pihent, regenerálódott, de eszébe sem jutott, hogy abbahagyja a sportolást, illetve a nagy kihívások és rekordok hajkurászását. Még évekkel ezelőtt egy komoly térdsérülés miatt több műtéten is átesett, de a sorozatos operációk sem szegték a kedvét. Az 59 esztendős sportember nemrég sportorvosnál járt, hogy felmérjék, milyen állapotban van jelenleg.

A vizsgálati eredmények pedig kimutatták, hogy a biológiai életkora 43 év

– írja a kemma.hu.

„Akkor az azóta eltelt 16-17 év meg sem történt? Akkor miért ne kezdhetném újra? Írjuk a történetet tovább, folytatom a sportot!” – lelkendezett a portálnak Szőnyi Ferenc, aki február 25-én újabb kihívást vállal: egy kerékpárversenyen indul, amelyen

a Himalájától indulva kell áttekerni a kontinenst, 3700 kilométert megtéve.

A komáromi vasember sokáig „jegelte” a sportolást, 43 évesen azonban elkezdett kocogni, majd folyamatosan növelte a távokat, egyre komolyabb, nagyobb futó- és triatlonversenyeken indult el. Nyert tízszeres és hússzoros Ironmant, a harmincszoros távon pedig második lett. Az elsők között teljesítette a Himalájában a La Ultra-The High versenyt, majd a szintén a Himalájában rendezett Hell Ultra Running sem fogott ki rajta.

Szőnyi Ferenc a 2009-es mexikói tízszeres Ironman-versenyen megdöntötte a világrekordot: 115 órára javította a korábbi csúcsot. Nevéhez fűződik egy korábbi kerékpáros rekord is: 2000-ben megjavította a 24 órás, és az ezer kilométeres kerékpározás csúcsát is: 24 óra alatt 721 kilométert tekert, illetve 34 óra alatt teljesítette az ezer kilométert. Kétszer is célba ért az Athén és Spárta közötti, 246 kilométeres ultramaratoni futóversenyen, a Spartathlonon, melyet a világ legnehezebb megmérettetései között tartanak számon, valamint teljesítette az egyik leghosszabb kerékpáros versenyt, a 4800 kilométeres Race Across Americát is.

Címlapról ajánljuk
Ezt komolyan gondolják: a NATO kilencvenezer katonát mozgósított

Ezt komolyan gondolják: a NATO kilencvenezer katonát mozgósított

A hidegháború vége óta legnagyobb hadgyakorlatát tartotta a NATO. Csaknem négy hónapot "szentelt" a szövetség arra, hogy felkészüljön egy feltételezett orosz támadásra.

Ma tartják a Békemenetet, korlátozásokra kell számítani

Ideiglenes forgalomkorlátozás kell készülni szombaton Budapest I., II., III., V., XI., XIII. és XIV. kerületében. Délelőtt 11-tól lezárják a belvárosban a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát. Szintén lezárják a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is a Lánchíd közelében, illetve a Fő utcában is lehetnek lezárások.
Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Panama újonnan megválasztott elnökének, José Raúl Mulinónak a kampányígéretei között szerepelt, hogy gátat vet az országán átvonuló, az USA déli határvidéke felé tartó migrációs hullámnak. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója vázolta az egyre romló helyzetet és annak jelentőségét az InfoRádióban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×