Vasarely műhelytitkait ismerhetjük meg két új budapesti kiállításon
2024. február 9. 13:20 MTI
Két időszaki kiállítás nyílt csütörtökön a budapesti Vasarely Múzeumban: az egyik tárlat a művész 1948 és 1998 között készült kiállítási plakátjait mutatja be, a másikon Pán Imre gyűjteményéből Vasarely rajzai, kollázsai, akvarelljei, grafikái, albumai láthatók.
A pécsi Vasarely Múzeum 1976-ban
Fortepan / Gábor Viktor
Korábban
Két időszaki kiállítás nyílt a Vasarely Múzeumban
A V.V. Victor Vasarely. 1=2, 2=1 című kiállítás az optikai festészet legjelentősebb képviselőjének 1948 és 1998 között készült kiállítási plakátjait mutatja be a franciaországi Fabre-gyűjteményből – mondta Orosz Márton, a Vasarely Múzeum igazgatója.
Vasarely műveit és kiállításplakátjait állították párhuzamba, a művek az alkotói korszak és tematikus egységek alapján kerültek csoportba – hangsúlyozta Bruno Fabre francia gyűjtő a csütörtöki megnyitón.
A francia gyűjtő felhívta a figyelmet Vasarely munkásságának három emblematikus művéből készült variációkra: pre-kinetikus zebrákra, a Hódolat Málevicsnek című alkotásra és a Canopusra.
Több műnek is egyszerű geometriai alakzat az alapja: négyzetek, körök, amelyek gyémántokká és elipszisekké alakulnak – magyarázta Bruno Fabre, kiemelve: a kiállított alkotásokat 10 év alatt gyűjtötte össze.
A másik, Morphémes – Morfémák. Pán Imre és Victor Vasarely közös párizsi történetei című időszaki tárlat Pán Imre művészeti író, szervező, szerkesztő, kiadó gyűjteményéből mutat be válogatást.
Pócs Veronika kurátor elmondta: a kiállítás Vasarely páratlan grafikai munkáit, vázlatait vonultatja fel, beavatva a közönséget a műhelytitkokba.
Pán Imre a budapesti Európai Iskola nevű művészcsoport egyik alapítója volt, majd 1957-ben Párizsba költözött, és 1972-ben bekövetkezett haláláig száznegyvenöt egyedi grafikákat tartalmazó bibliofil kiadványfüzetet adott ki, önerőből, saját szerkesztésben – mondta a kurátor.
A kiállítási anyag jó részét Pán Imre és Vasarely közös albumai: Vasarely-rajzai, -kollázsai, -akvarelljei és szerigráfiák alkotják, illetve 1930 és 1960 között készített grafikai művei, amelyek egykor Pán gyűjteményébe tartoztak és Franciaországból érkeztek Budapestre – tette hozzá Pócs Veronika.
Mindkét kiállítás április 28-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap