eur:
388.1
usd:
360.19
bux:
69016.26
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Horváth Lajos Ottó Prospero szerepében William Shakespeare A vihar című komédiájának próbáján a Nemzeti Színház nagyszínpadán 2019. december 19-én. A színdarabot december 20-án mutatják be Andrzej Bubien rendezésében.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Először szólalt meg a Nemzeti Színházban súlyos balesetet szenvedő színész: nem tud színpadra lépni

Legalább féléves gyógyulás jósolnak az orvosok a 60 éves Horváth Lajos Ottónak.

Először beszélt egészségi állapotáról Horváth Lajos Ottó, aki még november közepén szenvedett baleset Szász Júlia társaságában a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása közben. A színész az Indexnek adott interjúban a balesetről nem kívánt beszélni, sőt a rendőrségi vizsgálat lezárásáig nem is nyilatkozhat róla, azt viszont elárulta, hogy kéz- és lábsérüléseket szenvedett, amikor partnernőjével a mélybe zuhant a színpadon. Mint fogalmazott, a körülményekhez képest jól van, de még hosszú folyamat lesz a felépülése, "minimum fél év, de lehet, hogy hosszabb".

"A civil életemben most igazából ez a fő tevékenység, hogy erre figyelek, ez folyamatos elfoglaltságot jelent a nap nagy részében" – mondta, és hozzátette, komplex kezelések kap a sérüléseire, de a gyógyulás idejére még a szakemberek sem mondanak biztosat. "Alsó hangon fél év, amire valami olyasmi tapasztalható, aminek már én is örülök. Ha nem, akkor lehet, hogy egy kicsit több idő kell" – tette hozzá.

A színházban sorban veszik át a szerepeit a kollégái, mint fogalmazott, valószínűleg huzamosabb ideig nem tud visszatérni, mert egyelőre nem tudja úgy ellátni a munkáját, ahogy szeretné, részben az egészségi állapota, részben amiatt, mert nem tud csak a színészi játékra koncentrálni, "mert jelen pillanatban nem igazán tudok másra koncentrálni, mint hogy a sérült kezemmel, lábammal foglalkozzam, annyira lefoglal, annyira vigyázni kell rá. Úgyhogy így nincs értelme. Amikor az ember nincs ott száz százalékig, akkor azt nem lehet csinálni."

Horváth Lajos Ottó arról is nyilatkozott, hogy Szász Júliával szokott telefonon beszélni, "hála istennek már ő is jobban van, ő is azzal tölti az idejét, hogy minél előbb meggyógyuljon". Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház vezérigazgatójával még nem beszélt viszont a baleset óta, de mint fogalmazott: "Őt most nagyon leköti a színház, engem pedig nagyon leköt a gyógyulás, aztán amikor lesz erre idő meg alkalom, akkor majd beszélgetünk."

A színész egyelőre filmes felkérésekre sem számít, de most mutatják be a két éve forgatott Most vagy soha! című történelmi filmet, amelyben fontos szerepet játszik. A felvételek még a baleset előtt készültek, de a Horváth Lajos Ottó bízik abban, hogy nemcsak a színpadra, hanem a filmekbe is visszatérhet: "Nem vagyok ilyen föladós, úgyhogy én inkább ennek a jobbik változatát képzelem magam elé. Nincs semmi baj, ez megtörténik az emberrel, aztán az élet megy tovább. Minden helyre fog jönni, és majd úgy lesz jó, ahogy lesz."

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Ma hajnalban közzétette idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül: negatívan hatott a beeső gázár-környezet és az árbevétel-arányos különadó befizetése, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott a társaság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×