Némileg váratlanul már csütörtökön délelőtt megszületett a megállapodás az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagról. Ezt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be. /Bővített, frissített hír./
Zoom
Fotó: Johanna Geron / Reuters
– Mind a 27 vezető egyetértett. Ez hosszútávú és kiszámítható finanszírozást biztosít Ukrajna számára – fogalmazott.
Michel megerősítette, hogy Orbán Viktor is megszavazta az ukránok támogatását.
Ehhez az is kellett, hogy az olasz, a francia, és a német kormányfő nyomást gyakorolt rá szerdán éjjel és csütörtökön reggel.
Két kompromisszumban megállapodtak viszont:
  • az egyik, hogy az Európai Bizottság két év múlva felülvizsgálja a kiadásokat, erről szavazni fognak,
  • a másik pedig a jogállami feltételrendszerre vonatkozó kiegészítő intézkedés, de ennek részleteit egyelőre nem tudni.
Más források viszont arról számoltak be, hogy Orbán „nem kapott semmi”, és hogy „nem látott más opciót.”
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormányfőt zsarolták-e gazdasági megszorításokkal egy esetleges vétóra válaszul, a Guardian egyik neve elhallgatását kérő forrása azt mondta,
nem hiszem, hogy nagyon fenyegetni kellett volna, az elmúlt hetekben a 26 tagállam jó egységet alkotott. Szóval nem gondolom, hogy a hétvégén megjelent, a magyar gazdaság szabotálására vonatkozó fenyegetésnek volt jelentősége. De egyértelmű volt, hogy egyedül maradt.
Egy bennfentes szerint Orbán már csütörtökön reggel tudta, hogy „vége a játéknak, de nem volt ideges vagy bármi”.
Hivatalosan Orbán Viktor egyelőre nem reagált a fejleményekre, de elemzők szerint győzelemként tudja majd tálalni a megállapodást Magyarországon, hiszen időközönként felülvizsgálják majd a megállapodást.
Ami pedig a szavazást illeti: miután Orbánnal sikerült megállapodnia, Michel azonnal összehívta az EU vezetőit és hivatalosan is átment a javaslat.
Jó nap ez...
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében azt hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács meghozta a prioritások megvalósításához szükséges döntést - prioritásként az uniós bizottság elnöke Ukrajna támogatását, az illegális migráció elleni küzdelmet és az európai versenyképesség szavatolását sorolta fel.
"Jó nap ez Európa számára!" - tette hozzá.
Kijevben már örülnek az újabb ellopható milliárdoknak
Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök és Denisz Smihal "ukrán" miniszterelnök üdvözölte csütörtökön a 27 európai uniós tagállam egyhangúlag elfogadott megállapodását az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásról.
"Nagyon fontos, hogy a döntést az EU mind a 27 vezetője elfogadta; újabb bizonyíték ez az EU-n belüli erős egységre" - jelentette ki Volodimir Zelenszkij az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, hozzátéve: az összeg hosszú távra megerősíti Ukrajna gazdasági és pénzügyi stabilitását.
Denisz Smihal, ugyancsak az X közösségi oldalon a "szolidaritás és az egység jelének" nevezte a megállapodást.
"Minden egyes szavazatuk jelentős hozzájárulás a közös győzelmünkhöz" - jelentette ki.
A tervek szerint a támogatás első részletét Ukrajna márciusban kapja meg.
A kormány egyik feltétele sem teljesült
Magyarországon kívül a 26 tagállam már a decemberi EU-csúcson megállapodott volna a többéves pénzügyi keret (MFF) – ez az uniós költségvetés neve – felülvizsgálatában, ugyanakkor Orbán Viktor az összesen 64,6 milliárd eurós csomag egy tételét, az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurót nem fogadta el, így végül az egész alkut megvétózta.
A decemberi csúcs óta a háttérben többször is tárgyaltak a tagállamok, hogy sikerüljön Orbánt is meggyőzni – a magyar kormány először azt szerette volna, hogy Ukrajna támogatása az uniós költségvetésen kívüli alapból történjen meg, később pedig azt szerették volna elérni, hogy az összesen 2027-ig tartó támogatásról évente szavazzanak. Végül a kormány e feltételei nem teljesültek, ugyanis a Guardian által megszerzett dokumentum szerint
ugyan minden évben vitát fognak tartani az Európai Tanácsban az ún. Ukrajna-eszközről, ám szavazni nem fognak róla – az Európai Tanács csak a támogatás felülvizsgálatára szólíthatja fel az Európai Bizottságot, de azt is leghamarabb két év múlva.
Ugyanakkor így is két esetben kompromisszumos megoldás született, amennyiben a zárónyilatkozat valóban úgy fog kinézni, amit a Guardian megszerzett:
  • egyrészt a tagállam állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács felszólíthatja az Európai Bizottságot a támogatás felülvizsgálatára, ugyanekkor erről szavazni fognak – azaz a tagállamok minősített többségének támogatnia kell egy ilyen javaslatot;
  • másrészt az elfogadott szöveg azt is megemlíti, hogy visszavonják a 2020. decemberi EU-csúcson elfogadott konklúziójukat a jogállamisági mechanizmus kapcsán.
Utóbbi Orbán számára amiatt fontos, mert az akkori szövegben a tagállamok vezetői megállapodtak a jogállamisági mechanizmus létrehozásában, ami lehetővé tette, hogy bizonyos jogállamisági aggályok miatt felfüggesszék egy adott országnak járó uniós források kifizetését.
Eszerint – amennyiben valóban ez az alku – Orbán a vétójának feladásáért cserébe kiharcolta, hogy a magyar kormány könnyebben hozzáférhessen a jelenleg felfüggesztett uniós forrásokhoz.  Ugyanakkor más forrás eddig nem erősítette meg, hogy valóban ebben egyeztek meg a felek, és ez áll majd a zárónyilatkozatban – a Reutersnek egy uniós diplomata azt nyilatkozta, hogy a Magyarországnak szánt források továbbra is felfüggesztve maradnak.
A Politico úgy tudja, hogy Orbánt a vétójától való feladásáról a tagállamok egy kisebb csoportja győzte meg: a csúcs előtt a magyar miniszterelnökkel tárgyalást folytatott Charles Michel mellett Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnök, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, ugyanakkor később mások is csatlakoztak – Donald Tusk lengyel, Mark Rutte holland és Alexander De Croo belga miniszterelnök.
"Kiharcoltuk!" - Hát persze hogy győzelemként próbálja ezt is eladni
Toroczkai: Orbán átállt azokhoz, akiket eddig ostorozott
És aki elégedett Orbán szavazatával:
(24 - MTI - Index nyomán)