Változások a Petőfi Kulturális Ügynökség ösztöndíjpályázatainak részleteiben
2024. január 30. 11:20 MTI
Módosultak a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) által decemberben meghirdetett kulturális és művészeti ösztöndíjak részletei. A módosítások a pályázni jogosultak életkorára és a pályázatok benyújtásának határidejére vonatkoznak – tájékoztatta az intézmény az MTI-t hétfőn.
Korábban
A közleményben felidézik, hogy kilenc kulturális és művészeti ösztöndíjra írt ki pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség.
A pályázatok célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges művészek és kutatók pályakezdését, alkotómunkáját.
A decemberben kiírt kilenc pályázat esetében egy évvel megemelték a pályázatra jogosultak életkorát, továbbá a pályázatok benyújtási határidejét február 9-én éjfélre módosították. A pályázati felhívások többi pontjai nem változtak – írják a közleményben.
Emlékeztetnek arra, hogy a sikeres pályázók idén 12 hónapon keresztül havonta bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjat kapnak.
Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását.
A pályázatokhoz minden esetben csatolni kell többek között a szakmai önéletrajzot és a munkatervet.
Pályázhatnak képzőművészek, művészettörténeti kutatók, műkritikusok, kézműves-iparművészek, fotográfusok, kutatók, hangszeres és énekes szólisták, koreográfusok és tánctudományokkal foglalkozók, zeneszerzők és zenetudósok, valamint jazz előadóművészek.
A megpályázható ösztöndíjak:
- Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj
- Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi Ösztöndíj
- Kozma Lajos Kézműves-Iparművészeti Ösztöndíj
- Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj
- Szegedi Kis István Kutatói Ösztöndíj
- Fischer Annie Zenei-előadóművészeti Ösztöndíj
- Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj
- Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj
- Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadóművészeti Ösztöndíj.
A pályázatokról további információ a petofiugynokseg.hu oldalon található.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap