Brüsszel továbbra sem a migráció megállítására összpontosít
2024. január 25. 22:09

Brüsszelben továbbra is a migráció kezelése az, ami a gondolkodás középpontjában áll, nem pedig a migráció megállítása, sem pedig a külső határok védelme - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

Az európai uniós tagországok belügyminisztereinek találkozóját követően Rétvári Bence úgy fogalmazott: Brüsszelben "továbbra is azt erőltetik, ami eddig sem működött", a migráció menedzselésével foglalkoznak.
   
Tájékoztatása szerint az Európai Unió most kilenc jogszabály elfogadásával kívánja "bebetonozni" a decemberben elfogadott uniós migrációs és menekültügyi paktum részleteit. Köztük egyebek mellett azzal, hogy kvóták szerint kelljen szétosztani az illegális migránsokat a tagországok között, valamint azzal, hogy amely országok nem hajlandóak migránsokat befogadni, azoknak pénzügyi büntetést kelljen fizetniük. Azt is szabállyá akarják tenni, hogy Magyarországon kelljen az illegális migránsok kérelmének 28,3 százalékát elbírálni, ami migránstáborokat, "migránsgettókat" hozna létre a magyar határnál - hívta fel a figyelmet.
   
"Brüsszelben megerősítették, hogy pont abba az irányba, abba a zsákutcába szeretnének továbbmenni, amit a migráció kapcsán 2015 óta folytat az Európai Unió" - fogalmazott Rétvári Bence, majd hozzátette: Magyarország szerint tévút, amelyen az unió jár, ehelyett a külső határok védelmével, az európai kontinens megvédésével kellene foglalkoznia. Ha az Európai Unió a magyarországi intézkedésekhez hasonlóan lépne föl, és a külső határokat védené, akkor vissza lehetne szorítani az illegális migrációt - emelte ki.
   
Rétvári Bence közölte: a nemzeti konzultáción résztvevők 99,33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kormánynak meg kell védenie Magyarországot attól, hogy területén "migránsgettók" jöjjenek létre. "Ezért fontos, hogy itt, Brüsszelben folyamatosan ellenezzük azokat a terveket, amelyek eddig csak kudarcot hoztak Európába" - fogalmazott.
   
Az államtitkár kijelentette: látható, hogy Brüsszel ragaszkodik a saját elhibázott döntéseihez. Ez - szavai szerint - nem csak a migráció, hanem az ukrajnai háború kapcsán is így van. Kudarcot vallott a brüsszeli szankciós politika, a szankcióktól egész Európa szenved. Ennek ellenére továbbra is mint sikerről és eredményről beszélnek róla Brüsszelben - mondta.
   

Változásra van szükség a júniusban esedékes európai parlamenti választások során, hogy a mostani "öncsonkítási verseny" véget érjen Brüsszelben. Csak akkor térhet vissza a józan ész, csak akkor lehet a migráció megállításáról és fegyvernyugvásról beszélni, ha új vezetés lesz Európa élén. "Bízunk abban, hogy az európai parlamenti választásokon ez megtörténhet, annak eredménye valódi változást hozhat - tette hozzá Rétvári Bence.

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Mieink
    A két játékos egyetértett abban, hogy mindkét összecsapás kemény párharcnak ígérkezik. Lang úgy fogalmazott, hogy "saját elképzeléseinket kell megvalósítani, amit elsajátítottunk eddig, azt alkalmazni", Nagy szerint pedig a két összecsapás lehetőséget nyújt arra, hogy a csapat gyakorolja a taktikai elemeket, amelyeket az Európa-bajnokságon szeretne alkalmazni.
  • Balassi 430 – Misztrál & Csíkszerda – Videó!
    A haza védelmében halt hősi halált a XVI. századi európai költőóriás, Balassi Bálint. A poéta mind a mai napig ihletője a magyar művészetnek: a Misztrál együttes dallamba öltözteti költeményeit. A haza védője ma 430 éve - mint Nagy Gáspár Balassi-kardos költő írta – Angyalok kürtszaván az Úr táborába megtért.
  • Történelmi jelentőségű választás jön
    Annak kapcsán, hogy kit látna szívesen az Európai Bizottság élén, Orbán Viktor azt mondta, még korai neveket mondani. Mint mondta: Amit tennünk kell, az az, hogy megszabaduljunk a jelenlegi vezetéstől, amely a legrosszabb bizottság, amit valaha láttam!
MTI Hírfelhasználó