WizzAir rövidesen újraindítja járatát Budapest és Kisjenő között
2024. január 25. 12:32

A WizzAir légitársaság rövidesen újraindítja Budapest-Kisjenő járatát, ami nagyban segítheti a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbfejlesztését Magyarország és Moldova között - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Only historical names in Moldavia (Internet 2). Figure 4: Kisjenő in place of Chişinău (Internet 3). 

research gate

A tárcavezető a Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettessel közös tárgyalását követően emlékeztetett, hogy a két ország között négy éve stratégiai partnerségi megállapodás van érvényben, amelynek eredményei már most jól érzékelhetők.
   
Aláhúzta: a kétoldalú kereskedelmi forgalom csúcsot döntött, s évi 200 millió euró körül stabilizálódott az értéke, amiben fontos szerepet játszik a magyar gyógyszeripari és élelmiszeripari export is.
   
Tájékoztatása szerint a magyar vállalatok több mint kétmilliárd forint értékben szállítottak takarmányt Moldovába, ezzel hozzájárulva az ország mezőgazdasági versenyképességének folyamatos javításához.
   
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatok további fejlődésének újabb lendületet adhat a vámmentességi megállapodás kiterjesztése az Európai Unió és Moldova között.
   
"Mi támogatjuk, hogy az Európai Unió és Moldova között minél előbb induljanak meg a vámmentesség hosszú távú fenntartására vonatkozó tárgyalások" - fogalmazott.
   
A miniszter arra is kitért, hogy a hazai cégek bizalmát nagymértékben erősíti, hogy a legnagyobb magyar bank, az OTP a moldovai pénzügyi piac egyik legfontosabb szereplőjévé vált mára.
   
Illetve szavai szerint az is jelentősen segítheti a gazdasági együttműködést, hogy a WizzAir hamarosan újraindítja a járatát Budapest és Kisjenő között.
   
"Végezetül pedig szeretném elmondani önöknek, hogy Moldova kormánya és Magyarország kormánya is természetesen speciális felelősséget érez a nemzeti mezőgazdaság megvédése iránt, és ahogyan a moldáv kormány a moldovai gazdák, éppúgy a magyar kormány a magyar gazdák érdekeit képviseli" - jelentette ki.
   
Ennek kapcsán pedig közölte, hogy ezt a célt szolgálja az Ukrajnából származó gabonaimport tilalmának fenntartása, erre a magyar gazdák, a hazai piac védelme érdekében van szükség.
   
"Ehhez az intézkedésünkhöz ragaszkodunk, mivel ez egyértelműen megvédi a magyar mezőgazdaságot és a magyar gazdákat" - összegzett.
 

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • A békevágy hangja
    "A Békemenet elrugaszkodási pont volt a jövő vasárnapi választáshoz" - jegyezte meg Dömötör Csaba államtitkár.
  • Torockótól Torontóig
    Az összmagyarság fölemelő értékét, a magyar kultúra egyetemességét ünnepelték magyarjaink az erdélyi Torockón is, a kanadai Torontóban is.
  • Egy hét múlva lesz az EP- és önkormányzati választás
    Magyarország 21 képviselőt küldhet az EP-be, a választáson az ország területe egy választókerületet alkot. A választáson listákra lehet szavazni, a listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár ajánlására volt szükség. A Nemzeti Választási Bizottság tizenegy listát vett nyilvántartásba.
MTI Hírfelhasználó