eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Kiderült: Lázár János bosszantotta fel Kubatov Gábort

A miniszter utasítására lépett vissza a Mahart Passnave az FTC női kézilabdacsataának támogatásától, amit a klubelnök-politikus zokon vett.

Mint az Infostart is beszámolt róla, Kubatov Gábor, az FTC elnöke – és nem mellesleg a Fidesz alelnöke – erélyes hangú Facebook-üzenetben tudatta, hogy a Bajnokok Ligája-döntős női kézilabdacsapat egyik meghatározó szponzora az eredmények hiányára hivatkozva felmondta a márciusban kötött, hároméves támogatási szerződést.

"A szerződés felbontása vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív. Biztosak lehetnek benne, hogy semmit nem engedünk az elveinkből és a megkötött szerződésből, és jogi eljárást kezdeményezünk" – írta Kubatov Gábor posztjában, valamint hozzátette, hogy a Mahart Passnave vezetői a jogtalan döntésükkel ellehetetlenítik a női kézilabdacsapat működését.

A vg.hu kiderítette, hogy a döntés hátterében Lázár János áll, ugyanis az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, hogy az építési és közlekedési miniszter minden, az ÉKM tulajdonosi joggyakorlásába tartozó vállalatnál (így a Mahart hajótársaságnál is)

elrendelte a szponzorációs szerződések felmondását, illetve megtiltotta új támogatási együttműködések megkötését.

Ezt azzal indokolták, hogy a közösségi közlekedést biztosító cégek forráshiányos helyzetében az ilyen típusú támogatások folyósítása nem időszerű. Azt is hozzátették, hogy a miniszteri döntés értelmében felszabaduló forrásokat az érintett cégeknek a szolgáltatásaik minőségének javítására és munkavállalóik bérnövelésére kell fordítaniuk.

Az ÉKM közlése szerint tehát valójában nem az eredményesség az oka a lépésnek.

Címlapról ajánljuk
Gyerekvállalás a fejlett világban: mindenkit sújt a krónikus csecsemőhiány

Gyerekvállalás a fejlett világban: mindenkit sújt a krónikus csecsemőhiány

A világ látszólag ideológiailag szembenálló részein hasonló problémával küzdenek a politikai vezetők: hogyan vegyék rá a gyerekvállalásra a nőket? Az utóbbi időben Franciaország és Kína is hazafias jelszavakkal próbálja motiválni a párokat. Különböző statisztikák azt sugallják, hogy a fiatalabb és alacsonyabb keresetű nők reagálnak a legjobban az ösztönzőkre, de vannak hátulütők is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Már osztálykirándulások maradnak el – Mégis mi történik?

Már osztálykirándulások maradnak el – Mégis mi történik?

A buszok után idén áprilistól nem az időalapú e-matrica rendszerben, hanem a megtett úttal arányos e-útdíj rendszerben kell fizetni az útdíjat. Ez drasztikus költségnövekedéssel járt, amelynek hatásai szinte azonnal megmutatkoztak. Ide tartozik többek között az, hogy az osztálykirándulásokra sokkal drágábban lehet buszt rendelni, mint korábban és voltak olyan programok, amelyek vagy elmaradtak, vagy lerövidültek emiatt. Többek között erről beszélt a Portfolio Checklist hétvégi különkiadásában Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×