eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
Old man using smart phone
Nyitókép: fzant/Getty Images

A telekomosoknak is jön a fekete leves

A tavalyi inflációnál kisebb mértékben emeli árait márciustól a távközlési cég.

A Magyar Telekom 2024. március 1-től korrigálja az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak. A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg - írja a Portfolio.

A távközlési cég 15 százalékkal emeli a díjakat, ami kisebb, mint az infláció, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján ugyanis a tavalyi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6 százalékos volt.

Az áremelés mértéke jelzi, hogy mennyire erős a verseny a távközlési szolgáltatások piacán.

Tavaly a főbb versenytársak is bevezették az inflációkövető díjemeléseket. A Vodafone a szerződési feltételei szerint akkor alkalmazható 22 százalék helyett 15,4 százalékkal emelt májustól. A Yettelnél 14,5 százalékos áremelés volt tavaly, a Telekom pedig a 2022-es hivatalos inflációval, szintén 14,5 százalékkal emelte meg 2023. márciusától árait.

Címlapról ajánljuk
Ezt komolyan gondolják: a NATO kilencvenezer katonát mozgósított

Ezt komolyan gondolják: a NATO kilencvenezer katonát mozgósított

A hidegháború vége óta legnagyobb hadgyakorlatát tartotta a NATO. Csaknem négy hónapot "szentelt" a szövetség arra, hogy felkészüljön egy feltételezett orosz támadásra.

Ma tartják a Békemenetet, korlátozásokra kell számítani

Ideiglenes forgalomkorlátozás kell készülni szombaton Budapest I., II., III., V., XI., XIII. és XIV. kerületében. Délelőtt 11-tól lezárják a belvárosban a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát. Szintén lezárják a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is a Lánchíd közelében, illetve a Fő utcában is lehetnek lezárások.
Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Panama újonnan megválasztott elnökének, José Raúl Mulinónak a kampányígéretei között szerepelt, hogy gátat vet az országán átvonuló, az USA déli határvidéke felé tartó migrációs hullámnak. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója vázolta az egyre romló helyzetet és annak jelentőségét az InfoRádióban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×