Népszerű a mozi Sepsiszentgyörgyön

2024. január 12., péntek, Közélet

Rekord látogatottságot ért el a sepsiszentgyörgyi Művész mozi a tavaly: összesen 47 090 nézőt fogadott. A 2017-ben újranyitott, felújított filmszínházba a városháza közleménye szerint hét év alatt összesen 250 ezernél többen ültek be filmet nézni.

  • A Művész mozi. Fotó: Vargyasi Levente
    A Művész mozi. Fotó: Vargyasi Levente

2023-ban 300 alkotást vetítettek, összesen 2192 alkalommal. Ezek közül a legtöbb jegyet (2791-et) az Avatar: A víz útja című filmre váltották, második helyen az Oppenheimer áll (1380 jegy), a harmadikon a Barbie (1234). A hetedik legnézettebb film magyar alkotás, az Erőss Zsolt hegymászó feleségéről készült Magasságok és mélységek, amelyre 700 jegyet adtak el. A hét­éves sikerlistát is magyar film vezeti: a Kincsem minden más történetnél több, összesen 4683 nézőt vonzott Sepsiszentgyörgyön. A mozi programfelelőse, Lázár-Prezsmer Endre megtisztelőnek érzi az érdeklődést, elmondása szerint örömmel végzi munkáját, és igyekszik jó filmeket hozni a városba.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a mozi többéves huzavona után került az önkormányzat tulajdonába, és azon kevesek közé tartozik az országban, amelyeket önkormányzat működtet; ugyanakkor Romániában az elsők közt biztosított magyar szinkronos filmeket. Kínálata meglehetősen sokszínű: kasszasikerek és művészfilmek, gyermek- és családi filmek, fesztiválfilmek, román, magyar és helyi kötődésű alkotások is szerepelnek a műsorában. Látogatottsága folyamatosan nőtt: 2018-ban 42 673, 2019-ben 45 906 jegyet adtak el. Ezek ára a mozi újranyitásától nem változott, februártól azonban öt lejjel drágulnak, mert 2024 januárjától az állam 5 százalékról 9-re emelte az áfát a mozik esetében; addig elkészül a filmszínház új honlapja is, mert a jelenlegire többen panaszkodtak.

Ebben a hónapban román és magyar filmnapokkal várják a nézőket: január 12–18. között román, 18–25. között magyar alkotásokat vetítenek, 26-a és 31-e között pedig különleges sorozattal készülnek, így ünneplik meg a Művész mozi hetedik születésnapját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 1066
szavazógép
2024-01-12: Közélet - :

Tisztelt előfizetőink!

Az új esztendő – de a tavalyi év egésze is – drágítások sorozatával szembesített mindannyiunkat. Ezért nehéz szívvel ugyan, de mi is arra kényszerülünk, hogy lapunk havi előfizetési árát február elsejétől öt lejjel, vagyis valamivel több mint tíz százalékkal emeljük.
2024-01-12: Közélet - Fekete Réka:

Kiterjesztik a duális képzést egyetemi szintre (Oktatási beruházás Sepsiszentgyörgyön)

A piaci szereplők igényeihez igazodó, középiskolai és egyetemi szintű duális képzést biztosító központ létrehozására nyert több mint 20 millió eurós pályázatot Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A finanszírozási szerződést remélhetően még ebben a hónapban aláírják az oktatási minisztériummal – közölte lapunk megkeresésére Antal Árpád polgármester.