Felszámoltak két bordélyházat Budapesten, a VIII. és X. kerületben - jelentette be Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
Az ügyben 5 kínai állampolgárt - 3 férfit és két nőt - gyanúsítanak emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével, előzetes letartóztatásuk az igazgató tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van.
A gyanúsítottak mellett a prostituáltként foglalkoztatott lányok is kínai állampolgárok, és a vendégkör is kínai, valamint vietnami állampolgárokból állt.
(MTI)