A csepeli kettős gyilkosság áldozatairól emlékezett meg a Fidesz alelnöke
2024. január 7. 21:57

Tisztelettel és kegyelettel emlékezett meg a csepeli kettős gyilkosság helyszínén a két halálos áldozatról, Takács Józsefről és Papp Lászlóról a 15. évforduló alkalmából a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, a Fidesz alelnöke, a párt országgyűlési képviselője vasárnap.

Németh Szilárd a Facebook-oldalán azt írta: "A Vörös Csepel világa, az MSZP-s politikai körök hatalom,- és pénzéhsége, az elv- és üzlettársak maffiaszerű összefonódása, az öntelt páváskodás és basáskodás vezetett el a legsúlyosabb bűncselekményig. Mindez évek hosszúsága alatt épült ki, de ha már a 2006-os választásokon leváltották volna a csepeliek ezt a baloldali mutyivilágot, akkor az áldozatok még ma is élhetnének."
   

A politikus bejegyzésében hozzátette: a kettős gyilkosság Csepel közös jövőjét illetően megszívlelendő figyelmeztetés és történelmi léptékű, elrettentő példa.
   
Schubert István büntetőjogász tavaly év végén megjelent "A csepeli kettős gyilkosság" című könyve objektíven, a tények, események rögzítésével segíti az emlékezés ébrentartását - közölte a politikus, aki bejegyzésében gratulált a szerzőnek.
   
2009. január 7-én este Csepelen, a Széchenyi utcai Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában lelőtték Takács Józsefet, az iskolát működtető alapítvány vezetőjét és Papp László tanárt.
   
A Fővárosi Ítélőtábla 2013. április 25-én tényleges életfogytiglanra ítélte a csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottját, Kun Tamást. A másodrendű vádlottat, Deme Gábort szintén életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
   
Az eljárás adatai szerint a kettős gyilkosság hátterében az állt, hogy az iskolát működtető alapítvány vezetője rájött Deme Gábor iskolaigazgató sokmilliós pénzügyi visszaéléseire. Vizsgálatot indított, majd felmerült, hogy az igazgatót eltávolítja az iskolából, és a rendőrséghez fordul. Ekkor Deme Gábor - a sikkasztás napvilágra kerülésének megelőzéséért - elhatározta, hogy Kun Tamással, az iskola gondnokával megöli az alapítványi vezetőt, ezért az iskolába hívta megbeszélésre az esti órákban. Deme Gábor jelenlétében a gondnok pisztollyal közvetlen közelről lelőtte a két áldozatot.
   
Deme Gábor a bűncselekmény idején az MSZP csepeli oktatási bizottságának, az önkormányzat pénzügyi bizottságának és a vagyonkezelő közbeszerzési bizottságának is tagja volt, nem sokkal korábban pedig a helyi szocialisták elnökségében is szerepet vállalt. A párt a bűncselekmény után nem sokkal kizárta Deme Gábort.
 

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Erős magyar érdekképviseletre van szükség Erdélyben
    Ne legyenek illúzióink: a magyarok ügyét csak a magyarok fogják képviselni - jelentette ki Potápi Árpád János a Duna Napok záróeseményeként rendezett Összetartozás koncert előtt ünnepi beszédében.
  • Erős Magyarország
    Most Európában, egy újabb egyre szélesedő háború közepén, egy világháború kockázatának az árnyékában különösen fontos emlékezni arra: egyetlen háború sem kezdődött úgy a történelemben, hogy amikor elindították arra gondoltak volna, ami a vége lett - figyelmeztetett Semjén Zsolt.
  • Össznyugati-transzatlanti békekoalíció – Videó!
    A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra utalva úgy fogalmazott, tövig kell nyomni a gázt, ami a csövön kifér. Csak akkor van győzelem, ha mind elmegyünk és mind szavazunk. Csak a béke! Csak a Fidesz! - hangoztatta Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó