Újjászületett Pásztón a Múzeum téri épületegyüttes
2024. január 5. 15:05 MTI
Teljeskörűen megújult Pásztó történelmi városközpontjának két épülete, a Csohány Galéria és a Gaál István-emlékház a város Zsigmond király korabeli történelmi hagyományaira építve kínál interaktív kiállítást és programokat – közölte a Nógrád vármegyei város polgármestere az MTI-vel.
A Múzeum téri Romkert egy drónfelvételen (MTI / Komka Péter)
Korábban
Pásztó önkormányzata 407,87 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázatán.
Ennek eredményeként valósult meg a komplex beruházás a Pásztó történelmi városközpontjában található, középkori hangulatú „Romkert” területén – írta közleményben Farkas Attila (Fidesz-KDNP).
A beruházás központi részeként a Csohány Galéria és a Gaál István-emlékház épületeit újították meg, valamint új kiállítási eszközöket is beszereztek. Az emlékház több mint 450 négyzetméteres rendezvényházzá bővült.
A kültéri rendezvények lebonyolításához az épületek között közösségi teret alakítottak ki, a közlekedő felületeket térburkolattal borították és utcabútorokat is elhelyeztek.
Szabadtéri installációként egy gravírozott üvegpanel készült a ciszterci kolostor környezetében található középkori templomrom valamikori méreteinek és látványának bemutatására, a megmaradt épületromokat vizuálisan kiegészítve.
A rendezvényház kertjében kültéri látványelemként egy térkőbe vésett, nagyméretű „iránytűs térképet” építettek ki.
A polgármester közlése szerint a megújult épületek sokoldalú használhatóságot biztosítanak: a város Zsigmond király korabeli történelmi hagyományait és értékeit bemutató interaktív kiállítással várják a látogatókat, és ehhez kapcsolódóan több különböző középkori tematikájú fesztivált és rendezvényt is szerveznek, megtartva a hagyományos Zsigmond napi programot.
Művészeti és kulturális jellegű kiállításokat, zenei fesztiválokat, koncerteket, előadásokat is rendeznek itt, konferenciáknak, filmvetítéseknek, fotó- és festőművészek kiállításainak is helyet adnak a Múzeum téri épületek.
A pásztói projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap