Leszállás közben a parti őrség repülőgépének ütközött és kigyulladt kedden a tokiói nemzetközi repülőtéren a Japan Airlines (JA) légitársaság egy érkező utasszállítója. A balesetben a parti őrség öt tagja életét vesztette, az utasszállítón tartózkodó 379 utas és személyzet biztonságban van - közölte az NHK japán közszolgálati televízió hatósági közlések alapján.
A parti őrség tájékoztatása szerint az utasszállító egy olyan repülőgépükkel ütközött össze a leszállópályán, amely a szigetország nyugati partvidékén található Niigata repülőtérre vitt volna segélyszállítmányt a 48 halálos áldozattal járó újévi földrengés helyszínére. A parti őrség gépének hatfős személyzetéből a kapitánynak sikerült kimenekülnie, a többiek életüket vesztették - tették hozzá.
A rendőrség közlése szerint az JA Airbus A350 típusú gépének 367 utasa és a 12 fős személyzet a csodával határos módon időben ki tudott menekülni a lángoló repülőgépből, 17-en könnyebben megsérültek.
Az NHK élő adásban mutatta, amint az utasszállító a tokiói Haneda repülőtéren landolás közben megcsúszik az aszfalton, nekiütközik a katonai gépnek, és lángba borul. Az utasszállító a tűzoltók erőfeszítései ellenére teljesen kiégett - közölte a tévé, de arról nem szóltak, hogy a katonai gép is tüzet fogott-e.
A katasztrófáról készült és a közösségi médiában megosztott videofelvételeken kiabáló emberek láthatók a füsttel teli utastérben, majd ahogy a kifutópályán menekülnek a lángok elől.
A JA szóvivője elmondta: az utasszállító az északi Hokkaidó szigeten található csitoszei új repülőtérről indult. A baleset miatt a tokiói Haneda repülőteret lezárták - tette hozzá.
Kisida Fumio japán kormányfő egyeztetésre szólította fel az illetékes hivatalokat a károk mielőbbi felmérése és a nyilvánosság tájékoztatása érdekében - közölte a miniszterelnöki hivatal.
Frissítés: a leszállást a légiirányítással egyeztetve hajtották végre
A japán közlekedési hatóságok megkezdték szerdán a tokiói Haneda repülőtéren előző nap történt halálos baleset kivizsgálását.
A közlekedési hatóság közölte, hogy a parti őrség gépének adatrögzítő berendezéseit már megkapta, de egyelőre nincsenek meg a Szapporóból Tokióba érkezett JAL-gép fekete dobozai.
A JAL-gép személyzetének beszámolója alapján a repülés során nem történt semmilyen rendellenesség, a leszállást pedig a légiirányítással egyeztetve hajtották végre.
A baleset miatt Japán legforgalmasabb repülőterének mind a négy kifutópályáját le kellett zárni egy időre, de már kedden újra meg lehetett nyitni három pályát. A JAL még szerdán is több mint 40 belföldi járatot törölt, egy másik légitársaság, az All Nippon Airways pedig 50-et a Hanedán. A korlátozás néhány nemzetközi járatot is érintett.
A JAL Airbus A350-es típusú repülőgépének mind a 379 utasa és személyzete életveszélyes sérülések nélkül megmenekült - közölte a vállalat. A gépen keletkezett tüzet több mint nyolc órával az ütközés után, kedd kora estére sikerült csak megfékezni - tették hozzá.
A parti őrség gépén tartózkodó hat ember közül öt meghalt, csak a gép kapitányának sikerült megmenekülnie - közölte a rendőrség.
A BBC brit közszolgálati média fényképei alapján a parti őrség repülőgépe is kiégett.
Az Airbus repülőgépgyártó vállalat kedden bejelentette: szakértői csoportot küld "műszaki segítségnyújtás céljából" Tokióba.
A tokiói rendőrség pedig azt közölte, hogy halált, illetve sérülést okozó szakmai gondatlanság gyanújával vizsgálatot indított a baleset ügyében.
(MTI nyomán)