Igor Matovič (Fotó: TASR)

Az ellenzéki Slovensko mozgalom levélben szólította fel Zuzana Čaputová államfőt, ne írja alá a hatásköri törvény módosítását, melyet a parlament gyorsított eljárásban fogadott el. A Slovensko szerint ezt semmi sem indokolta – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Matúš Bystriansky, a mozgalom szóvivője.

„A kompetenciatörvény elfogadása során véleményünk szerint a parlament a gyorsított eljárásra vonatkozó szabályokat is megsértette” – jelentette ki Marek Krajčí képviselő.

A módosítás feltehetően több alkotmánysértő változtatást is tartalmaz. „A gyorsított eljárás idején az Európai Bizottság az uniós normák megsértésére is figyelmeztetett” – tette hozzá Krajčí.

A hatásköri törvény módosítására volt szükség az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásához, emellett változik például az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal (ÚDZS) és a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) vezetője kiválasztásának és leváltásának módja.

Az ellenzéki KDH szintén vétót kért az államfőtől.

(TASR/Felvidék.ma)