A brüsszeli bürokraták továbbra is elmerülnek a korrupciós ügyek mocsarában - jelentette ki Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője a párt MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Az Európai Parlament (EP) szerdán az európai intézmények átláthatóságának és elszámoltathatóságának megerősítését célzó intézkedések eredményeiről tartott vitát.
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője plenáris felszólalásában botrányosnak nevezte, hogy egy évvel a legsúlyosabb brüsszeli korrupciós eseteket követően még mindig nincs semmilyen előrelépés a baloldalt érintő szégyenteljes ügyekben.
A képviselő szerint jelenleg a politikai befolyásvásárlás korrupt rendszere működik Brüsszelben, amelynek hol a Soros-birodalom, hol pedig harmadik országok a haszonélvezői.
Az EP-képviselő szerint látszatintézkedések helyett valódi intézkedésekre van szükség, mivel a javasolt bürokratikus szabályok nem oldják meg a problémákat.
Elmondása szerint az érintett baloldali képviselők továbbra is az Európai Parlamentben ülnek és szavaznak. Brüsszel és a baloldal erőfeszítései még most is arra irányulnak, hogy áljogállami kérdésekkel tagállamokat ítéljenek el, a korrupciós ügyeket pedig elfedjék - tette hozzá.
A fideszes politikus kiemelte: a korrupció visszaszorítására megalkotott uniós intézményrendszer teljesen elbukott. Aggodalomra ad okot, hogy míg az EU-nak számos, kifejezetten az uniós intézményekben történő korrupció vizsgálatára létrehozott intézménye van, mégsem vették észre a baloldali korrupciós tevékenységet. Ezt a rendszert meg kell változtatni!- hangoztatta. "Alapvető politikai változásra van szükség, a brüsszeli mocsarat le kell csapolni a következő európai parlamenti választáson!" - zárta hozzászólását.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
A nyugat-európaiak büszkén hangoztatják, hogy mostanra megszabadultak az orosz forrásoktól, de ez nem igaz, csak harmadik államok, például India közbeiktatásával vásárolnak kőolajat, illetve a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminálokban is az orosz részesedés a legmagasabb – leplezte le a hazudozókat a külügyminiszter.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".