Labdarúgás, 3. LigaPontot rabolt feljutásért küzdő ellenfelétől a KSE

2023. december 4., hétfő, Sport

Idei utolsó mérkőzésén kiegyenlített küzdelmet vívott a Kézdivásárhelyi SE a feljutásért küzdő FC Câmpulung Muscel ellen. Az összecsapás végül gól nélküli döntetlennel zárult a Sinkovits Stadionban a harmadosztályú bajnokság 15. fordulójában. A Sepsi OSK II. megszakította hét mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát, miután 1–0 arányban győzött az utolsó előtti Tatrang vendégeként. A céhes városi csapat a táblázat hatodik, a sepsiszentgyörgyi együttes a hetedik helyén tölti a téli szünetet.

  • Fotó: Máté Bence
    Fotó: Máté Bence

A Sinkovits Stadionban az első fél órában a mezőnyben zajlott a küzdelem, majd ezt követően először a vendégek veszélyeztettek, Codruț Turcin távoli lövése kevéssel elszállt a keresztléc fölött. Nem sokkal később ismét az Argeș megyei csapat került helyzetbe, azonban Ștefan Ghiță lehetőségét Gabriel Bunduc könnyedén védte. Szünet után sem változott a játék képe, aztán a Câmpulung vezetést szerezhetett volna, viszont Ghiță beadása után Turcin néhány méterről a bal felső mellé fejelt. A találkozó legnagyobb lehetősége a hajrában a kézdivásárhelyi együttes előtt adódott, a kifutó kapus lábáról a labda Ketesdi Nimród irányába pattant, ám a támadó közelről képtelen volt betalálni. A meccs során a házigazdáknak öt sárga lapot kiosztó játékvezető a ráadásban a cserét kérő Călin Moldovan vezetőedzőt piros lappal kiküldte a kispadról. A végig szervezetten játszó felső-háromszéki gárda a hosszabbításban mindent megtett azért, hogy begyűjtse a három pontot, de az erejükkel elkészülő hazai játékosok rendre pontatlan megoldást választottak. A Kézdivásárhelyi SE remekül zárta az évet, ugyanis sorozatban három győzelem után döntetlent játszott a papíron jobb játék­erőt képviselő, feljutásért küzdő ellenfelével.

3. Liga, alapszakasz, 5. csoport, 15. forduló: Kézdivásárhelyi SE–FC Câmpulung Muscel 0–0.
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Claudiu Gaitin (Temesvár). KSE: Bunduc – Zöld, Bîntă, Sütő, Circa, Gajdó, Albu (Gergely, 88.), Dobos, Știubea, Bandi (Sánta, 77.), Ketesdi. Edző: Călin Moldovan. Câmpulung: Voicu – Turcin (Niță, 78.), Hagiu, Ghiță, Sanda, Jenaru (Treck, 65.), Sajin, Cicu (Chiriac, 78.), Stancu, Dumitrescu, Stelea. Edző: Mărgărin Blidaru. Sárga lap: Dobos (28.), Circa (40.), Bunduc (43.), Zöld (50.), Gajdó (71.), illetve Treck (82.).

További eredmények: Székelyudvarhelyi FC–Bras­sói Kids Tâmpa 2–0 (gólszerző: Raul Gavîrliță 36., 54.), Brassói SR–Zernesti Olimpic 1–6 (gsz.: Ștefan Răchișan 66. – tizenegyesből, illetve Andrei Vasu 17., Bogdan Marinescu 46., 87., Horia Ilie 81., Ștefan Micliș 86., Vlad Berloiu 90+4.), Tatrang–Sepsi OSK II. 0–1 (gsz.: Raul Stanislav 15.), Barcarozsnyói Olimpic–Viitorul Curița 1–0 (gsz.: Alexandru Toderașcu 13.).

A táblázat:

1. Zernest                         10           3                2           50–20    33

2. Câmpulung                  10           3                2           28–10    33

3. Barcarozsnyó              10           2                3           35–17    32

4. SZFC                               8           4                3           26–10    28

5. Kids Tâmpa                   7           5                3           23–13    26

6. KSE                                 5           3                7           15–26    18

7. Sepsi OSK II.                  5           1                9           23–26    16

8. Curiţa                             3           2              10           22–33    11

9. Tatrang                          3           2              10           12–35    11

10. Brassói SR                  1           1              13           10–54      4

A harmadosztályú bajnokság több mint három hónapig szünetel, majd 2024 márciusában folytatódik az alapszakasz, amikor a Kézdivásárhelyi SE a Brassói Kids Tâmpa otthonában lép pályára, míg a Sepsi OSK II. hazai környezetben a sereghajtó Brassói SR ellen játszik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2023-12-04: Sport - :

A Dinamo ellen bemutatkozik a német szakember (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK csütörtökön kinevezett új vezetőedzője, Bernd Storck a Bukaresti Dinamo elleni találkozón mutatkozik be a román élvonalban. A sepsiszentgyörgyi csapat ma a SuperLiga 18. fordulójának zárómérkőzésén a szintén edzőváltáson átesett, a táblázatban utolsó előtti fővárosi együttest fogadja a Sepsi OSK Arénában. A 20 órakor kezdődő találkozót Radu Petrescu vezeti.
2023-12-04: Sport - :

Kamerun legyőzésével középdöntőbe jutottak (Női kézilabda, világbajnokság)

A magyar női kézilabda-válogatott biztosította helyét a középdöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon azzal, hogy szombaton 39–20-ra diadalmaskodott Kamerun felett a csoportkör második fordulójában Helsingborgban. A nyitókörben Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese 35–12-re győzött Paraguay ellen, ma 21.30-tól pedig rangadót játszik a szintén két sikerrel kezdő Montenegró csapatával. Az összecsapást a Digi Sport 3 közvetíti.