Kitartanak a kétnyelvű utcanévtáblák mellett Marosvásárhelyen Posted in: Egyéb kategória

Maros megye prefektusa kifogásolja a marosvásárhelyi önkormányzat kétnyelvű utcanevekre vonatkozó határozatait. A kormány megbízottja a határozat megsemmisítését kéri, ellenkező esetben a közigazgatási bírósághoz fordul. A határozattervezetek előterjesztői, az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja, kitart az önkormányzat döntése mellett – az M1 csatornán a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke nyilatkozott a témában.

Vass Levente elmondta, a prefektus átirata, amelyet a napokban kapott kézhez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) városi szervezete, sokkal inkább mondvacsinált kifogásokkal, mintsem törvényes alappal igyekszik alátámasztani, hogy miért törvénytelen, hogy Marosvásárhelyen az önkormányzat utcákat nevezzen át.

„Azt hozza fel határozatunk ellen, hogy valójában nem is átnevezni, csak lefordítani akarjuk az utcaneveket, illetve hogy a személyi igazolványon nem férnek majd el a túl hosszúvá vált utcanevek. A kezdeményezésünk ellen emelt kifogások számunkra azt bizonyítják, hogy a prefektúra jogász csapata is belátta, hogy nem tud olyan törvényi előírást találni, amelynek ellentmondana az RMDSZ határozata” – hangsúlyozta Vass Levente.

A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke elmondta, a szövetségnek nem áll szándékában visszavonni az utcanevekre vonatkozó helyi tanácsi határozatát, ezért közigazgatási perre készül, amelybe az RMDSZ érintett félként fogja kérni felvételét.

A marosvásárhelyi tanács október végén fogadta el az RMDSZ határozatát, amely a korábbi próbálkozásokhoz képest teljesen új megközelítéssel oldaná meg a kétnyelvű táblák problémáját. A szövetség javaslata a marosvásárhelyi utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, azt kezdeményezte, hogy az utcák hivatalos neve eleve kétnyelvű legyen, az elnevezésben a román mellett kötőjellel elválasztva a magyar nyelvű megfelelő is szerepeljen, és ezután minden hivatalos okmányban és utcanévtáblán ilyen formában jelenjen meg.

forrás: M1 Ma Délelőtt / hirado.hu