Elhunyt Puskás László görögkatolikus áldozópap és festőművész

Hazai – 2023. november 30., csütörtök | 11:18

A gyászoló család a feltámadás és az örök élet reményében tudatja, hogy Puskás László görögkatolikus áldozópap és festőművész, a kárpátaljai görögkatolikus vértanúk tiszteletének előmozdítója 82 éves korában, házasságának 62., áldozópapságának 31. esztendejében, hosszú betegség után, szentségekkel megerősítve november 24-én visszaadta lelkét Teremtőjének.

Papi temetési szertartása december 5-én (kedden), 14 órakor kezdődik a Rózsák terei Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban. (1074 Budapest, Rózsák tere 10.)

Puskás László földi maradványait később, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra. A család kérése, hogy a koszorúkra szánt összeget a kitett perselybe helyezzék el, melynek tartalmát a kárpátaljai görögkatolikus karitász részére juttatják majd el.

Puskás László görögkatolikus lelkész, festőművész, mozaikalkotó művész, író Ungváron született 1941. február 22-én. Édesapja, id. Puskás László (1910–1969) az ungvári görögkatolikus székesegyház papja volt. Puskás László 1959 és 1965 között a lvivi Iparművészeti Főiskola szövött textil szakán tanult. 1967-től 1972-ig adjunktusként dolgozott a lembergi (Lviv) Iparművészeti Főiskola festészeti tanszékén.

Művei közgyűjteményekben (Lemberg, Kijev, Moszkva, Szeged, Dnyipropetrovszk), illetve hazai és külföldi köztereken egyaránt megtalálhatók.

1974-ben Magyarországon telepedett le. Tanulmányúton járt a Szovjetunióban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban, de Jugoszláviában, Kanadában, Izraelben és Belgiumban is megfordult.

A Pázmány Péter Teológiai Akadémián tanult, 1993-ban Kárpátalján szentelték görögkatolikus pappá, görögkatolikus papi szolgálatát Ungváron kezdte meg. Az ottani Romzsa Tódor Teológiai Akadémián keleti egyházművészetet tanított, ezzel párhuzamosan a lembergi Képzőművészeti Akadémia szakrális művészeti tanszékén vendégtanár volt. Képzőművészeti tevékenysége a népi életképfestéstől az egyházművészet felé orientálódott. A ’80-as évek elején történeti ihletésű, archaizáló képekkel jelentkezett. 1977-től tizenkét templom belső festését végezte el. Készített ikonosztázokat és mozaikokat is. 1996 óta a Communio nemzetközi teológiai folyóirat ukrán kiadásának főszerkesztője volt.

Forrás: Artportal.hu

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Fejér Zoltán (kiemelt kép: Pixabay)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria