Labdarúgás, SuperLigaRáadásban kapott góllal szenvedtek vereséget

2023. november 28., kedd, Sport

A sepsiszentgyörgyi csapatnak a második félidőben visszaesett a teljesítménye, emiatt 2–1-re kikapott az FC U Craiova vendégeként a SuperLiga 17. fordulójában, így Liviu Ciobotariu legénysége tizedik a táblázatban. Az együttesek tegnap hetedszer találkoztak az élvonalban, egy döntetlen mellett az olténiai gárda másodszor győzött, ráadásul megszakította több mint két hónapja tartó nyeretlenségét.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán a 10. percben az FC U Craiova megszerezte a vezetést. Aurelian Chițu beadását követően Vladis­lav Blănuță előbb néhány méterről a háromszéki kapusba lőtt, majd a kipattanót a hálóba továbbította (1–0). Fél óra elteltével egyenlített a Sepsi OSK, a 31. percben Pavol Šafranko kiugratása után Cosmin Matei lövését hárította Ionuț Gurău, viszont a középpályás másodszor már nem hibázott, a keresztléc alá küldte a labdát (1–1). Szünet előtt a hazai csapat ismét betalálhatott volna, ám Niczuly Roland könnyedén fogta Mathias Mascarenhas közeli lehetőségét.

A második félidőben az olténiai együttes ritmust váltott, a mezőnyfölénye pedig helyzetekkel társult. Niczuly bravúrral kiöklözte Vlad Achim kapáslövését, majd Blănuță kétszer is vezetést szerezhetett volna, ám a kapufa mindkétszer megmentette a háromszéki alakulatot. A támadásban erőtlen vendégek a második játékrészben mindössze egyszer veszélyeztettek, Varga Roland szöglete után Nicolae Păun fejesét Dragoș Albu a gólvonal közeléből mentette. A hajrában Chițu lövését szögletre tolta a székelyföldi kapus, aki azonban a ráadásban tehetetlen volt, Chițu beadásából Léo Lacroix a jobb alsóba fejelt (2–1).

SuperLiga, alapszakasz, 17. forduló: FC U Craiova–Sepsi OSK 2–1 (1–1).
Craiova, városi stadion. Vezette: Rareș Vidican (Szatmárnémeti). Craiova: Gurău – Mascarenhas, Lacroix, Compagnucci, Padula – Van Durmen, Achim (Albu, 74.) – Bahassa (Sidibe, 74.), Chițu, Baeten (Bauza, 63.) – Blănuță. Vezetőedző: Giovanni Costantino. Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță, Bălașa, Niňaj, Ciobotariu – Aganović (Damașcan, 63.), Alimi (Rodríguez, 77.) – Gheorghe (Păun, 77.), Matei, Ștefănescu (Varga, 83.) – Šafranko (Rondón, 77.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Gólszerzők: Blănuță (10.), Lacroix (90+2.), illetve Matei (31.). Sárga lap: Mascarenhas (54.), Bahassa (79.), illetve Aganović (21.).

További eredmények: Galaci Oțelul–Universitatea Craiova 1–3 (gólszerzők: Pop 20. – tizenegyesből, illetve Mitriță 53., 80., 83.), Bukaresti Dinamo–FCSB 0–1 (gsz.: Coman 52.), FC Rapid–Kolozsvári Universitatea 2–3 (gsz.: Papeau 14., Ioniță 24., illetve Popa 40., Chipciu 55., Stoica 73.).

A táblázat:

1. FCSB                              11             4             2           31–16    37

2. CFR                                  9             5             3           31–17    32

3. Rapid                              8             6             3           33–20    30

4. Craiova                           8             5             4           25–17    29

5. Hermannstadt              5           10             2           24–16    25

6. Petrolul                          5           10             2           21–17    25

7. Kolozsvár                      5             8             4           25–25    23

8. Farul                              6             4             7           24–28    22

9. Oțelul                             3           11             3           17–17    20

10. Sepsi OSK                   5             5             7           19–20    20

11. Voluntari                     5             5             7           24–31    20

12. Jászvásár                     4             7             6           19–23    19

13. Arad                             4             7             6           19–25    19

14. U Craiova                    5             3             9           27–31    18

15. Dinamo                       2             4           11             9–28    10

16. Botoșani                     0             8             9           18–35      8

A 18. forduló: FC Voluntari–FC Petrolul Ploiești (péntek, 17 óra), Jászvásári Poli–FC Farul Constanța (péntek, 20 óra), Aradi UTA–FC Hermannstadt (szombat, 14 óra), FC Botoșani–FC Rapid (szombat, 17 óra), Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR (szombat, 20.30 óra), Kolozsvári Universitatea–FC U Craiova (vasárnap, 16 óra), FCSB–Galaci Oțelul (vasárnap, 21 óra), Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo (hétfő, 20 óra).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 958
szavazógép
2023-11-28: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2023-11-28: Sport - Miska Brigitta:

Mexikóban zárta az idényt Deák Zsombor (Triatlon)

A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor Mexikóban zárta az idényt, november 19-én az Ironman Cozumel világkupaversenyen tette próbára magát, ahol a 34 éves háromszéki vasember erős kezdés után végül a tizennyolcadik helyen végzett.