Cherecheş és nyúlcipőt húzó társai

2023. november 27., hétfő, Máról holnapra
Nagy D. István

Hozzászokhattunk már, hogy időről időre a román állam és annak hatóságai szinte menetrendszerűen röhej tárgyává teszik magukat, már-már elképesztően amatőr húzásokkal, lépésekkel. Ennek újabb, igen beszédes példáját láthattuk a múlt héten a korrupcióért jogerősen elítélt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheş főszereplésével, aki egy rokona személyijével felszerelkezve, taxis sétakocsikázás után fennakadás nélkül lelépett az országból.

Ami igazán szánalmassá teszi a román hatóságokat ebben az esetben, hogy egy olyan politikusról beszélünk, aki már évekkel korábban széles körben ismertté vált, amikor szintén korrupció gyanúja miatt bilincsbe verve örvendezhetett az újra elnyert polgármesteri székének, majd bíróság elé került, majd nem is olyan régen, közvetve bár (anyósán keresztül), de megpróbálta az ítélőszéknél felmentését megvásárolni. Már csak ezekből kiindulva feltételezhető lett volna, hogy a hatóság alaposabb figyelmének örvend, illetve jobban vigyáznak rá.

Az elöljáró igen merész bravúrja önmagában is megér egy misét, ám az talán sokkal aggasztóbb és elkeserítőbb, hogy a „nagy szökése” sajnos távolról sem egyedi eset. Cătălin Cherecheş nem az első kétes hírnevű, sőt, egyenesen hírhedt közszereplő, aki különösebb gond nélkül lelépett külföldre az igazságszolgáltatási felelősségre vonást elkerülendő. Sokan emlékezhetünk még Sebastian Ghiță szociáldemokrata politikusra, vállalkozóra, médiamogulra, aki szintén külföldön keresett menedéket, miután a korrupcióellenes ügyészek több ügyben is vizsgálódni kezdtek, és akit azóta sem sikerült hazahozni. De Elena Udrea, az egykori Demokrata Párt üdvöskéje, volt miniszter, valamint barátnője, Alina Bica, a szervezett bűnözés elleni ügyészség volt vezetőjének története is bőven ide illik, noha őket végül csak hazahozták, és a fegyházat is megjárták. És a sort lehetne folytatni.

A fentieket szem előtt tartva egyértelmű, hogy Cherecheş története messze több, mint egy korrupt politikus lelépése, sokkal súlyosabb jelenségről van itt szó. Ne feledjük, a nagybányai polgármester egyike a Szociáldemokrata Párt helyi erős embereinek, így feltételezhető, hogy olyan könnyen nem engedik el a kezét. Vélhetőleg most is ez történt, hiszen eléggé billeg az a magyarázat, hogy a polgármester szökése egy határrendész figyelmetlensége miatt következett be, ráadásul az illető több mint húszéves gyakorlattal rendelkezik. De ha még el is fogadjuk, hogy emberi mulasztás történt, marad a kérdés, hogy a szökés pillanatáig mégis mit csináltak a hatóságok? Elvégre nem egy faluvégi tyúktolvajjal volt dolguk, aki ráadásul nem először került gyanúba, illetve a per alakulása alapján számítani lehetett arra, hogy dolguk lesz még a mozgékony, pártot is többször váltó úriemberrel.

Nyilván, ezekre a kérdésekre nem lehet pontos választ adni, az viszont mindenképp szembeötlő, hogy az „egyszerű” polgárokkal szemben sokszor oly hatékony karhatalmi szervek Cherecheşsel és társaival szemben valamiért megzavarodnak, figyelmetlenné, gondatlanná válnak, éppen csak annyira, hogy az illetők a hátsó kertkapun keresztül zavartalanul leléphessenek.

 

Borítókép: Cătălin Cherecheş, Nagybánya polgármestere. Fotó: Facebook / Cătălin Cherecheş

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 982
szavazógép
2023-11-27: Közélet - Váry O. Péter:

A név kötelez

A magyar rock egyik nagy egyénisége, a különleges zenét játszó KFT együttes frontembere, Bornai Tibor pár évvel ezelőtt írt egy verset Karinthy Frigyeshez, amelyet elküldött az unokának, Karinthy Mártonnak és a dédunokának, Karinthy Verának. Utóbbinak nagyon megtetszett a vers, hát válaszolt Bornainak. Ezzel kezdődött.
2023-11-27: Közélet - :

Halálos baleset Mikóújfaluban

Közúti balesetben életét vesztette egy 28 éves mikóújfalusi fiatalember, mielőtt hazaért volna, hétfőn hajnali fél háromkor.