eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Nyitókép: Unsplash.com

Megtört a jég a Mezőkövesdnél

A Mezőkövesd 1–0-ra legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi játkéknapján, ezzel idénybeli első hazai bajnoki sikerét aratta, és elmozdult az utolsó helyről.

A fővárosi kék–fehérek sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el az NB I-ben, míg a Mezőkövesd egymás után három vereség után diadalmaskodott ismét.

Az első félidőben veszélyesebben futballozott a házigazda csapat, amely már a nyolcadik percben vezetést szerzett, és előnyét a szünetig meg is őrizte. A fővárosi vendégek túlnyomórészt a védekezéssel voltak elfoglalva, támadások építésére már nem maradt erejük. A mezőkövesdiek meglehetősen sok lövéssel próbálkoztak, és ezek közül szinte mind el is találta a kék–fehérek kapuját, így Demjén kapusnak bőven akadt dolga, egy alkalommal pedig a kapufa segítette ki.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, de még mindig a hazaiak futballoztak veszélyesebben. A Mezőkövesdnek ugyanakkor itt már nem sikerült olyan sok helyzetet kialakítania, mint az első félidőben, így a játékrész derekán Kuttor Attila vezetőedző kettős cserével próbált frissíteni együttesén. A hajrához közeledve alacsonyabbá vált a színvonal, és csökkent az iram is, javarészt a mezőnyben folyt a küzdelem. Az MTK-nak végül nem sikerült kiegyenlítenie, így pont nélkül távozott Mezőkövesdről.

A meccsen bíráskodó Andó-Szabó Sándornak ez volt pályafutása 300. NB I-es mérkőzése játékvezetőként.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 1-0 (1-0)
gólszerzők: Molnár G. (8.)
sárga lap: Da. Babunski (34.), Drazic (85.), Piscitelli (87.), illetve Hej (40.), Kosznovszky (56.), Bognár (64.)

Mezőkövesd:
Piscitelli - Kállai, Beriasvili, Pillár, Vajda - Cseke, Da. Babunski (Lukic, 81.), Gomis (Brtan, 91.) - Cseri (Nagy G., 69.), Drazic, Molnár G. (Szalai J., 68.)

MTK:
Demjén - Hej, Kocsis, Vadnai - Kosznovszky, Kata, Thiam (Végh, 64.), Antonov - Kovács M. (Zsóri, 70.) - Bognár, Molnár R.

Címlapról ajánljuk
A BL legsikeresebb edzője a döntő után: holnap pohár, szivar, ugrálunk és táncolunk

A BL legsikeresebb edzője a döntő után: holnap pohár, szivar, ugrálunk és táncolunk

Carlo Ancelotti szombat este edzőként ötödször is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ez rekord. Mint ahogyan az is, hogy a játékosként szerzett két BEK-elsőséggel hét trófeája van, mindenkinél több az övé. Tavaly szeptemberben úgy tűnt, bajban lehet a Real Madrid. S története egyik legjobb idénye kerekedett a bajokból.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. június 2. 13:45
×
×
×
×