Fico elfogadja, hogy Szlovákia többet fizessen az EU költségvetésébe
Szlovákia kész a következő négy évben 400 millió euróval többet befizetni az EU közös költségvetésébe, az Ukrajnának nyújtandó, összesen 50 milliárd eurós csomagba.
Robert Fico kormányfő bizonyos feltételekkel hajlandó elfogadni ezt a javaslatot – tájékoztatott pénteken a kormányhivatal. Fico kijelentette, bár a szlovák államháztartás „romokban hever”, kész megemelni a szlovák befizetés összegét, ám ezt több feltételhez köti.
– mondta Fico.
„Nem fogadjuk el a mezőgazdasági termelésre és a különbségek felszámolására szánt uniós alap, az úgynevezett kohéziós keret pénzeinek semmiféle lefaragását. Emellett a megemelt költségvetési részt az EU versenyképességének fejlesztésére és az illegális migráció elleni harcra kell felhasználni" - sorolta fico a feltételeket.
és ezek egy részét a szlovák infrastruktúra helyreállítására fordítják a határmenti területeken, illetve az Ukrajna helyreállításában részt vevő szlovák vállalatok támogatására” – tette hozzá Fico.
Robert Fico az EU-csúcs után készült videóinterjújában elmondta, a véleményét mindenütt elfogja mondani az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ahogyan elmondta azt a brüsszeli EU-csúcson is. "Mi nem a humanitárius segítségnyújtást akarjuk megállítani Ukrajnának. Ha az ukránoknak mondjuk, fűtőtestekre lesz szükségük, vagy orvosi ellátásra, vagy aknamentesítésre, Szlovákia kész segíteni.
- fogalmazott Fico hozzátéve, két évvel ezelőtt, amikor kitört a konfliktus, Szlovákia akkor is befogadta a menekülő ukránokat.
"Én békét akarok, ezt ismételgetem állandóan" - mondta a szlovák újságíróknak hozzátéve, inkább tíz évig nyúzzák egymást a tárgyalóasztaloknál, mint aharcmezőkön.