Az Országgyűlés üléstermében köszöntötte az oda kerekesszékben érkező Pongrátz Andrást Novák Előd, de a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő ’56-os hős nem kapott tapsot a Mi Hazánk sorain kívülről, ahogy állami kitüntetést sem soha.
A Mi Hazánk 7 antikommunista követeléséből miért nem támogatja egyiket sem a kormány? – tette fel a kérdést a párt frakcióvezető-helyettese a programpontok kifejtése után, de válasz helyett az államtitkár csak az Alaptörvény jogi következményekkel nem járó lózungjait olvasta fel, majd személyeskedve azt rótta fel Novák Elődnek, hogy nem szavazta meg az Alaptörvényt. A Házszabály szerint személyes érintettség címén szót kellett volna kapjon a Mi Hazánk képviselője, de még ügyrendben sem engedte neki a megszólalást az idegbeteggé vált Kövér László, pedig közben komikus módon kérdéseket tett fel Nováknak, így bekiabálásos válaszokra kényszerítve őt, ami miatt akár ismét megbírságolhatja.
A „gránitszilárdságú” Alaptörvény negyedik módosítása egy 44 oldalas, több jogszabályhelyet módosító, salátatörvénynek is tekinthető csomag volt, melyben pl. azt is rögzítették, hogy az Országgyűlés elnöke rendészeti és fegyelmi jogkört gyakorol. Azt maga Novák Előd is sérelmezte, hogy egypárti lett az Alaptörvény, egyetlen ellenzéki képviselő sem támogatta (miután egyetlen ellenzéki módosító javaslatot sem szavaztak meg), népszavazásra sem engedték bocsátani.
2012-ben Wittner Máriával közösen nyújtotta be Novák Előd azt a nyugdíjtörvény-módosító javaslatot, melyet el is fogadott az Országgyűlés, s ami alapján meg kellett volna vonni a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat. De azóta is szabotálja, sőt már titkosítja is a kormány, hányan kapnak ilyen nyugdíjpótlékot még manapság is. 2012-ben a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól azt a tájékoztatást kapta Novák Előd, hogy alanyi vagy özvegyi jogon körülbelül 1200 személy kap évente összesen 200 millió forintot például a Vörös Csillag érdemrend vagy Fegyveres harcokban részt vett partizán és még 17 féle hasonló jogcímen. Sajnos a megvonást előíró törvény ellenére 90%-uk a mai napig is kapja, hiszen a végrehajtásért felelős Navracsics Tibor miniszter először teljesen szabotálta a törvényt, a határidőig senkitől nem vonták meg a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékot, majd Novák többszöri panaszára a törvénytelenséget a törvény módosításával orvosolta: kitolták a határidőt. Végül a kormány a Szocialista hazáért érdemrend és hasonló kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok 90 százalékáról állapította meg, hogy méltó azokat folyósítani az állítólagos rendszerváltás után 25 évvel is.
És még mindig itt élhetnek kommunista luxusnyugdíjukkal Szűrös Mátyások, vagy pl. kevesen tudják, de Schmitt Pál is Kádár János miniszterhelyettesi rangban szolgáló diplomatája volt – hívta fel a figyelmet Novák Előd.