Helyenként előfordulhat zápor, a nyugati részeken és északkeleten zivatar is
2023. október 21. 18:38

Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig: Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de főként a Tiszántúlon, illetve északnyugaton időnként elvékonyodhat a felhőzet. Több hullámban - legkisebb eséllyel északnyugaton és a Tiszántúlon - számíthatunk esőre, záporesőre, néhol zivatarra. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Az éjszaka második felében délnyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható. Helyenként előfordulhat zápor, a nyugati részeken és északkeleten zivatar is kialakulhat. Az eleinte még élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél lassan mérséklődik, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős, esetleg viharos lökések. Vasárnap a szél délnyugatiról északnyugatira fordul.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.
   
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17 és 24 fok között valószínű.
 

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • A pénzvilág hazánk iránti bizalma töretlen
    "Bár háború dúl a szomszédban, az uniós versenyképesség pedig hanyatlik, Magyarországot mindhárom hitelminősítő befektetésre ajánlja, és két osztályzattal magasabbra sorolják hazánkat, mint az elmúlt évtized elején" - mondta Varga Mihály.
  • Torockó
    A Székelykő lábánál a kora délutáni kiadós eső ellenére vásári hangulat uralkodott, sokan nézegették, kóstolgatták az erdei gyümölcsből készült jellegzetes erdélyi házi készítményeket, az áfonya-, som-, feketeribizli- és szilvalekvárt, a bodza- és málnaszörpöt, homoktövislevet, és házimézből is bő volt a kínálat.
  • Fontos, hogy Európa a békét válassza
    Az a Brüsszel, amely állítólag a jogállamiság fölött őrködik, burkoltan elismeri, hogy ők maguk azok, akik nem tartják be az EU szabályait. A Brüsszelt fogságba ejtő európai baloldal abszolút visszaél a hatalmával.
MTI Hírfelhasználó