Ma: 2024.05.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Életveszélyes késelés Óbudán
Privátkopó 2023. 09. 09. 7:40:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három férfival szemben. Egyikük hazafelé sétált a barátnőjével, amikor Budapest III. kerületében, az utcán összeszólalkozott a másik két vádlottal, amely verekedéssé és késeléssé fajult.



A vádirat szerint 2021. december 27-én az egyik vádlott - a későbbi késelő - egy vendégségből tartott hazafelé a barátnőjével, ittas állapotban. A pár egy III. kerületi megállóban szállt le a buszról, majd egy parkolóhoz értek, ahol a másik két vádlott és azok barátnői beszélgettek. Amikor sétáló vádlott a barátnőjével elhaladt a másik társaság mellett, közte és a másik társaság egyik férfi tagja között hangos szóváltás alakult ki, amelynek során kiabáltak egymással.

A szóváltás után a vádlott és barátnője folytatta az útját, és elhagyták a másik társaságot, amikor a vádlott hirtelen visszafordult, előrántott egy kést a zsebéből. A férfi először a kést a földre ejtette, majd amikor azt felvette, a barátnője megpróbálta őt lefogni és visszatartani, amelynek során a vádlott - a dulakodás közben - megvágta a nő combját.

Eközben elindult feléjük a négyfős társaságból a másik két vádlott, akik közül az egyik többször odaszólt, illetve provokálta a késes férfit, aki ekkor egy hirtelen mozdulattal kirántotta magát a barátnője fogásából, és a másik férfi felé szaladt, aki bokszoló állásban várta a támadást. A késes vádlott megállt a másik előtt, majd a kezében tartott késsel, kaszáló mozdulatokat tett felé.

A késelő ezután ismét kiszabadította magát az őt továbbra is visszatartani próbáló barátnője fogásából, majd a két férfi egymásnak esett, dulakodtak, amelynek során a késsel támadó vádlott mellkason szúrta a másik férfi. A megszúrt vádlott ekkor olyan erővel ütötte arcon a késelőt, hogy az ennek hatására tompítás nélkül, arccal előre, a betonra esett. Ekkor a társaság másik férfi tagja is odaszaladt a földön, mozdulatlanul fekvő férfihoz, és társával együtt többször megrúgták őt.

A megszúrt vádlott szúrt sérülése életveszélyes volt, a késelő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a késelőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a másik két vádlottat pedig súlyos testi sértés bűntettével, valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, és velük szemben fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

További friss információk
Hazudott az apa a rendőröknek azért, hogy a lánya hazaköltözzön
Fiatalkorúaknak is árulták a kábítószert: letartóztatásban apa és fia
Kábítószer-kereskedelem miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr
Kifosztotta az alvó betegeket a kórházban egy „navajonki”
Drogot akart rabolni két hülyegyerek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat