A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat rablás és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt.
A nyomozás adatai szerint 2023. augusztus 4-én délben egy 14 éves varsányi "fiatal" és több családtagja bement Szécsény egyik vegyeskereskedésébe. A boltban egy napszemüveget helyezett a fejére, és azzal fizetés nélkül akart távozni, azonban a bolt tulajdonosa felszólította, hogy vegye azt le, és távozzon az üzletből. A "fiatal" ennek nem tett eleget, és egy újabb napszemüveget vett le az állványról.
Ekkor az üzletvezető megpróbálta elvenni a szemüveget, amit a "fiatal" nem engedett, és lefogta az áruját védő tulajdonos kezét, azt csavargatta, majd a nyaka felé kapott, és megütötte a napszemüveg megtartása érdekében.
Zoom
Ekkor a "fiatalhoz" csatlakoztak családtagjai, és már együttesen szidalmazták és bántalmazták a portékáját védő tulajdonost. A kereskedőnek sikerült kiszorítani az agresszív vevőket a boltból, akik a magukhoz vett és ellopott tárgyakkal dobálták, valamint köpködték és fenyegették a boltvezetőt.
Ezt követően a kiscsalád együttes erővel ismét behatolt a boltba, ahol már a félmeztelenre vetkőzött fiatalkorú a 32 éves anyjával és 21 éves nőrokonával együttesen támadt a boltvezetőre, aki segítségére egy férfi érkezett.
Zoom
A Szécsényi Rendőrkapitányság egyenruhásai a helyszínre érkeztek, akik – a körülmények tisztázását követően – az utcán tovább tomboló "fiatalt", annak anyját és a harmadik támadót elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették.
A nyomozók a rablás és csoportos garázdaság bűntett miatt indult eljárásban előterjesztést tettek a három elkövető letartóztatásának indítványozására az ügyészségen, amelyet a bíróság elrendelt - közölték a Police.hu-n.
Frissítés: videón a cigány támadás és a boltosnak segítő derék férfiú:
Az RTL híradórészlete sokkal többet mutat a támadásból:
Ez lett volna a megfelelő eljárás - ha nem a magyarokat csukták volna le utána: Öröm nézni, ahogy elmagyarázzák ennek a négernek Amerikában, hogy a boltból lopni tilos