Boris Kollár (Fotó: TASR/Jaroslav Novák)

A Sme rodina mozgalom azonnali segítséget akar nyújtani azoknak a jelzáloghitel-felvevőknek, akiknek a fixált időszak lejártát követően több száz euróval emelkedhet a havi törlesztő részletük. Ezzel kapcsolatban a párt tárgyalni akart a bankokkal, és egy memorandumot akart elfogadni a segítségnyújtásról.

Boris Kollár házelnök és a mozgalom vezetője szerint azonban a Szlovák Bankszövetség (SBA) képviselői nem akarnak velük találkozni.

Figyelmeztetett: ha a bankok nem lépnek önszántukból, akkor a politikusok határozhatják meg nekik ezeket a lépéseket.

„Nagyon sajnálom, hogy ma arról értesültem, hogy az SBA nem találkozik velünk. Ezen a találkozón egy memorandumot akartunk javasolni a hitelfelvevőknek szóló azonnali segítségnyújtásról. Hat pontot készítettünk elő, amelyek nagyon fontos és észszerű javaslatok voltak” – jelentette ki hétfőn Kollár.

Például olyan követelés szerepelt köztük, amely szeptember 1-től megakadályozná, hogy olyan lépéseket tegyenek a bankok, amelyek a hitelfelvevők kilakoltatását érintenék. Azoknak a hitelfelvevőknek, akiknek lejár a fixált időszak, legyen joguk arra, hogy legfeljebb 12 hónapig csak a kamatot fizessék, a tőkerész fizetésének a kötelezettsége nélkül.

A memorandum többek között azt is tartalmazta volna, hogy meg lehessen hosszabbítani a futamidőt, amelynek köszönhetően csökkenthető lenne a havi törlesztő részlet.

„Mindannyian tudjuk, hogy a bankszektor hatalmas nyereséget könyvelt el ebben az évben. Nagyon valószínű, hogy ez (az egész évet nézve) egymilliárd eurót jelent, ami kétszer több, mint egy átlagos évben. Úgy gondolom, hogy a bankok szolidaritásból megoszthatnák ezt a többletbevételt” – hangsúlyozta Kollár.

Az ügyben Ódor Lajos miniszterelnökkel és Peter Kažimír jegybankelnökkel is találkozni akar. Kollár szerint, ha a veszélyeztetett hitelfelvevők nem kapnak segítséget, akkor ők az utcára is kerülhetnek.

A bankszektor képviselőinek felrótta, hogy nem akartak tárgyalni a segítségnyújtásról. „Higgyék el, hogy ezeket a dolgokat a parlament fogja jóváhagyni, de akkor már lehet, hogy parancsba kapják, mi a teendő, és nem arról lesz szó, hogy mi az, amit a szolidaritás jegyében önként megtennének” – üzente a bankoknak.

Milan Krajniak, a Sme rodina alelnöke figyelmeztetett: nem akarnak ölbe tett kézzel várni a választások után megalakuló új kormányra. Azon lesznek, hogy a segítségnyújtás legalább részben valósuljon meg a választásokig. Ha ez nem sikerül önkéntes alapú megegyezéssel, akkor ezt például rendkívüli parlamenti ülés összehívásával is meg lehet oldani.

A Pénzügyminisztérium (MF) a Szlovák Nemzeti Bankkal (NBS) és a Szlovák Bankszövetséggel (SBA) együttműködve létrehozott egy munkacsoportot, amely a hitelpiac helyzetével foglalkozik. „Jelenleg a szükséges adatokat gyűjtjük, és az esetleges lépésekről a közeljövőben értesíteni fogjuk a nyilvánosságot” – közölte múlt héten a pénzügyi tárca.

Ezzel azokra a pártokra és politikusokra reagált, akik különféle javaslatokat tesznek a drága hitelek problémájának megoldására.

„A Szlovák Bankszövetség a bankszektor képviselőjeként nem hagyja magát bevonni egyes pártok választások előtti kampányába. A Pénzügyminisztériummal és a Szlovák Nemzeti Bankkal együtt elemzi és értékeli a lakáshitelek nemfizetésének kockázatát, ami továbbra is alacsonynak számít. Szükség esetén a bankokkal együtt kész megoldást kínálni a bankok érintett ügyfeleinek” – reagált hétfőn az SBA. A szakmai egyeztetések eredményeit és az ezekből következő tanácsokat a bankszövetség szerint már a következő napokban bemutatják a nyilvánosság előtt.

(TASR/Felvidék.ma)