epiteszforum
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre pályázás kapcsán.
"Az MLSZ a napokban megkapta az UEFA feltételeit és előírásait, ennek alapján készíti el azt a szakmai pályázatot, amellyel november közepéig kell jelentkezni az esemény megrendezésére" - mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. Hozzátette, elsősorban logisztikai kérdéseket kell megszervezni, példaként említette a repülőteret, a közlekedést, a biztonságot, az egészségügyet és a szurkolók kezelését, fogadását.
Sipos kifejtette, az utóbbi időben sok nagy meccset rendeztek a Puskás Arénában, így 2020-ban az Európai Szuperkupát, 2021-ben négy Európa-bajnoki találkozót, idén pedig Európa-liga-döntőt, de a BL fináléja "ebből a sorból is kiemelkedik az előírások és feltételek vonatkozásában", mert ez az esemény "az egész világ figyelmét felkelti".
"Az MLSZ szakemberei a napokban felveszik a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, így a fővárossal és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel is" - közölte Sipos Jenő. Kiemelte, a korábbi mérkőzések kapcsán csupa pozitív visszajelzés érkezett az UEFA-tól, a résztvevő csapatoktól és a szurkolóktól is, ezért most jöhet az igazán nagy falat, a BL-döntő megszervezése, megrendezése.
AZ UEFA júliusban jelentette be, hogy a 2026-os és 2027-es BL-döntőre két tagszövetség jelentkezett, az olasz a milánói San Siróval kandidál. A két pályázó egyúttal azt is jelentheti, Budapestnek nagyon jó esélye van arra, hogy három vagy négy év múlva megrendezze a világ legrangosabb klubsorozatának döntőjét. Az UEFA végrehajtó bizottsága jövő májusban határoz a döntők helyszíneiről.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.