Ha Orbán Viktor nem hozza nyilvánosságra, miként próbálta „cenzúrázni” a román külügyminisztérium, ha a demarsról hallgat, és az abban javasolt tanácsokat betartja, akkor jószerével az időjárásról, esetleg az elefántok étkezési szokásairól kellett volna értekeznie, hiszen a bukaresti diplomácia gyakorlatilag meg akarta tiltani, hogy bármi olyanról szóljon, ami a Romániában élő magyarokat és úgy általában az európaiakat érdekli. Szavaiban azonban vélhetően így is találtak volna kivetnivalót.

Mert a román államhatalom jelentős része és a befolyása alatt álló bukaresti sajtó szervilis módon igyekszik megfelelni a Nyugat azon elvárásának, hogy Orbán Viktort egy ízig-vérig revizionista-soviniszta-rasszista vezérnek, Putyin trójai falovának kell ábrázolni. Ezért is oly nehéz pozitív irányba elmozdítani a magyar–román viszonyt: a román mélyállam jelentős része Orbán Viktorral szemben gyanakvó, az uralkodó európai narratívát követi, az erdélyi magyar közösség gyengítését pedig stratégiai érdekének tekinti. Számukra az lenne az ideális, ha a romániai magyarságról tudomást sem vevő kormánya lenne Magyarországnak. Csakhogy a történelmi tapasztalatok szerint a magyar–román államközi kapcsolatok minősége akkor volt igazán jó, amikor a romániai magyarság helyzete a legrosszabb volt – a Rákosi-, a Kádár- vagy éppen a Gyurcsány-korszak nemzetpolitikáját pedig aligha sírja vissza bárki is Erdélyben.

Lehetetlen azonban nem észrevenni, hogy Bukarestből nem csak demars érkezett Tusnádfürdőre, és hogy Orbán Viktor is tett gesztusokat Románia irányában. Orbán Viktor és Marcel Ciolacu közös munkaebéden vett részt Bukarestben, a román miniszterelnök ezzel nyitottságról tett tanúbizonyságot – kár, hogy a kormány a hatalomnak csak egy részét gyakorolja Romániában, külpolitikai kérdésekben pedig nem ő, hanem az államelnök és köre a meghatározó. Az viszont már bizonyára a bukaresti kormánynak köszönhető, hogy a szélsőséges provokátorokat távol tartották a rendfenntartó erők, Orbán Viktor nem is mulasztotta el megköszönni ezt a román miniszterelnöknek címzett levelében. Beszédes továbbá, hogy önmagához meg a korábbi tusványosi beszédeihez képest Orbán Viktor visszafogottabb volt, ezt még a magyar miniszterelnökkel korántsem szimpatizáló Cristian Pârvulescu politikai elemző is megjegyezte. Az orosz–ukrán háborúról szót sem ejtett, Brüsszelt jóval kevésbé vehemensen támadta, mint máskor, a román demarsra adott ironikus válaszában pedig kimondottan az államelnöknek és a külügynek üzent, mintegy elkülönítve őket a kormánytól. Igyekezett azt is hangsúlyozni, hogy Magyarország teljes mellszélességgel, feltétel nélkül támogatja Románia schengeni csatlakozását.

Itt állunk tehát most Tusványos után a magyar–román viszonyban: volt egy ebéd, egy kordon, egy demars és egy levél. Három pozitív, egy negatív fejlemény. Fociban ez már győzelmet vetítene előre – de messze még a meccs, a normalitásért folyó harc vége.

Borítókép: Albert Levente