Egységben megélt csend – Idén is megrendezték a Szent Benedek-zarándoklatot

A nagyjából 130 kilométeres távot a hála témájával tette meg gyalogosan száz ember – az öt és fél évestől a hetvennégy évesig.

Hortobágyi Arnold OSB, aki valaha a zarándoklat alapításában is részt vett, idén – pár év lelkipásztori teendők miatti kihagyást követően – újra csatlakozott a menethez. A feladata elsősorban az volt, hogy a szervezőknek háttérországot biztosítson.

Az élet csak egy bizonyos pontig vihető el önerőből, előbb vagy utóbb megtapasztaljuk, hogy mások segítségére is szorulunk,

és milyen hálásak tudunk lenni azokért, akiktől támogatást kapunk.”

Mint mondja, a zarándokok sokat beszéltek arról, hogy ami magától értetődő az életünkben, az sem az. Tanulni kell felfigyelni arra, amiért hálásak lehetünk. „A Recsek-hegyet szó szerint másztuk meg, nekem ott a kislépések művészetét tanította a természet. Ha ott előrerohanok, akkor nem marad semmi más élmény, mint a győzelem. De vallom, hogy

a zarándoklatnak nem a célban van a célja, hanem az úton.

A saját élettörténeteink is ilyenkor mozdulnak meg bennünk. Az önismeret nagy gyümölcse a zarándoklatnak. Rengeteg fölismerés és rácsodálkozás szegélyezi az utat. Az egyéni megszentelődés légköre a zarándoklat; történik velünk valami nagyon megtisztító, valami üdvözítő. Megtart bennünket az Istennek a terében.”

Mindennap együtt mondták a laudest, a déli imaórát és a vesperást, az úton pedig egy-másfél órás csendes szakaszokat tartottak, amelyeknek gondolati bevezetőt adtak a szervezők. Ezeken a szakaszokon a ráhagyatkozás gyakorlataként sűrűn párba is álltak a zarándokok, és amíg egyikük szemét bekötötték, a másikuk vezette. Ez a Bakony esetenként nagyon nehéz terepén valódi alázatot igényelt.

Oberländer Ányos mindössze tizennégy éves, de már a második zarándoklatán vett részt. „Hozzám a vezetés egy kicsit közelebb állt. Jövőre is szeretnék menni. Nekem a legvonzóbb a közösség, nagyon jó embereket ismertem meg.”

Eszes Levente az egyik fő szervező; 16 éve járja az utat a közösséggel, és azt mondja, akik rutinosan járnak, azok zarándoklattól zarándoklatig számolják a napokat: amikor van, akkor járják, amikor nincs, várják. „Nagyon megérintett, meghitt és szép volt. Nagy egység volt a csapatban, nem szóródtunk szét, együtt haladtunk” – mondja az idei útról.

Akinek több fizikai kihívást jelentett az út, az sem akart kimaradni, hiába volt kisbuszos kíséret, ami egy-egy szakaszra fel tudja venni az illetőt. De a lemaradók mellé is mindig adódott, aki akár a saját pihenőidejének elvesztése terhére is mellé állt és támogatta a lassabbat.

Az egységben megélt csend és a közösségben való istenkeresés a magja a Szent Benedek-zarándoklatnak.”

Szöveg: Bella Violetta

Forrás: Kisalföld

Fotó: Kisalföld; Halász Gábor

Magyar Kurír