eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Nyitókép: BKK

Ingyenesen kipróbálható elektromos buszokat tesztel a BKK – képek, útvonalak

Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten: az e105-ös és az e210-es vonalon augusztus 3-ig egy szóló, az e8E vonalon pedig egy csuklós járművel találkozhatnak az utasok július 21. és 29. között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Ezek a járatok plusz szolgáltatásként, a 105-ös, a 210-es és a 8E járatok menetrendi indulásain felül közlekednek, és ingyenesen lehet kipróbálni őket.

A BudapestGO alkalmazásban percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre járnak az elektromos tesztbuszok, és a járat menetrendjéről is itt lehet tájékozódni – írta közleményében a BKK.

A BKK közölte, a járműveket többek közt azért ezeken a vonalakon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák azokat. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő városi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a buszok tulajdonságairól – olvasható.

Mint írták, a mostani teszt során a MAN 12e (szóló), illetve 18E (csuklós) járművekkel lehet találkozni a budapesti utcákon. A buszok egy feltöltéssel akár 350 kilométert is meg tudnak tenni, a fékezéskor visszanyert energiát pedig visszatáplálják a rendszerbe.

A tisztán elektromos hajtású, alacsony padlós autóbuszok fővárosi tesztje a BKK és az ArrivaBus együttműködésének köszönhetően valósul meg.

Az elmúlt időszakban a BKK több alkalommal is tesztelt teljesen elektromos hajtású buszokat a szolgáltatóival, az ArrivaBusszal és a BKV Zrt.-vel közösen, hiszen Budapesten fontos célkitűzés a modern, környezetbarát járművek használata a fővárosi közösségi közlekedésben. A stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a Budapesti Mobilitási Terv a buszágazatban a zéró emissziós járművek beszerzését preferálja: trolibuszokét és elektromos buszokét – olvasható a kommünikében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Kell-e félni az ársapkáktól?

Kell-e félni az ársapkáktól?

Itt az ideje, hogy fontolóra vegyük az ársapka felvételét a rendkívüli helyzetekre vonatkozó közgazdaságtani eszköztárba? Az energiaárak példátlan megugrása, ami Oroszország Ukrajna elleni invázióját követte, jelentős önvizsgálatot váltott ki Európában a gazdaság stabilizálását célzó hagyományos intézkedések hatékonyságát illetően. Az energiasokkra válaszul az Európai Unió általános árplafont szabott ki a földgázra, és több tagállam is korlátozta a profitmarzsokat, az alapvető élelmiszerek árát és a bérleti díjakat, emellett pedig újra bevezette a windfall tax típusú különadókat (a windfall tax-nek a cégek számára valamilyen pozitív, rajtuk kívül álló piaci folyamat miatt jelentkező – úgymond ölükbe hulló – nyereség után kivetett adót nevezzük – a szerk.).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×