Róma polgármestere szerint a világ legbonyolultabb és legambiciózusabb metróállomását kezdték építeni pénteken az olasz főváros központjában, a Piazza Venezián.
A 700 millió euróból megvalósuló állomás a 19 kilométeres C-vonalhoz csatlakozik, és még egy régészeti múzeum is helyet kap benne.
Az építkezés hivatalos megnyitóján jelen volt Roberto Gualtieri római polgármester, Matteo Salvini infrastrukturális és közlekedési miniszter és Pietro Salini, a Webuild építési vállalat vezérigazgatója.
A leendő Piazza Venezia állomást 45 méteres mélységben építik meg, és nyolc emeletet foglal majd magában. A tervek szerint hat felvonót, 27 mozgólépcsőt és 110 méter metrósínt alakítanak ki. A munkálatok várhatóan nyolc évig tartanak majd.
A metróállomáson belül működő régészeti múzeum nem új keletű Rómában: a lateráni bazilika közelében 2018-ban felavatott San Giovanni metróállomáson is ki vannak állítva azok a leletek, amelyekre az állomás építése során bukkantak.
A C-vonal a régészeti szempontból különösen érdekes 20 méter körüli mélységben épült meg, a munkálatai 2007-ben kezdődtek. Rómában a metróhálózat bővítésével igyekeznek enyhíteni a tömegközlekedési gondokon. Az infrastrukturális minisztérium tanulmánya szerint európai uniós viszonylatban Olaszország az utolsók között kullog a tömegközlekedés fejlettsége szempontjából. Csak hat olasz nagyvárosban - Rómában, Milánóban, Nápolyban, Cataniában, Bresciában és Genovában - üzemel működőképes metróhálózat.
(MTI)