Brüsszel migránsokkal árasztaná el hazánkat
„Ez egy rendkívül veszélyes javaslat és láthatóan ez eléggé előrehaladott fázisba került, hiszen azzal, hogy a belügyminiszterek tanácsa erre minősített többséggel rábólintott, ezután jön egy jogalkotási folytatólagos szakasz az Európai Parlamenttel, Európai Bizottsággal" – jelezte a veszélyt Rétvári Bence,
2023. június 9. 09:47

Katonakorú férfiak, nők, gyerekek nélkül, reguláris alakzatban mint „menekültek" – police.hu

Brüsszel visszaél a hatalmával és mindenáron bevándorlóországgá akar tenni minden országot Európában - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence a műsorban azt mondta, hogy részt vett az uniós belügyminiszterek tanácsának brüsszeli ülésén, ahol elfogadták annak a mechanizmusnak a jogszabálytervezetét, amely rögzíti, miként osztják szét a bevándorlókat az unió tagállamai között.
   
A politikus szerint ez nem más, mint a migránskvóta, amelyet korábban már többször megpróbáltak "áterőltetni" a tagállamokon.
   
Eddig egy önkéntes kvótát vezettek be, de ez nem volt sikeres, ezért akarja Brüsszel most "erőszakkal" elosztani a migránsokat - mondta Rétvári Bence, hozzátéve, ha Magyarország ezt nem szeretné megtenni, akkor büntetést kaphat, amit a tervezetben "pénzügyi hozzájárulásnak" hívnak.
   
Ez azt jelentené, hogy migránsonként körülbelül nyolcmillió forintot kell fizetnie a kormánynak, azok után, akiket nem akar befogadni.
   
Úgy fogalmazott: "Ez egy rendkívül veszélyes javaslat és láthatóan ez eléggé előrehaladott fázisba került, hiszen azzal, hogy a belügyminiszterek tanácsa erre minősített többséggel rábólintott, ezután jön egy jogalkotási folytatólagos szakasz az Európai Parlamenttel, Európai Bizottsággal." Az államtitkár szerint az is látható, hogy Brüsszelben megkeresték azt a testületet, ahol - a hatalommal visszaélve - át lehetett ezt vinni egy többségi szavazással.
   
Közölte azt is, a kérdésben az Európai Tanácsnak, vagyis az állam- és kormányfőket tömörítő testületnek kellett volna - konszenzussal - döntenie.
 
A szavazás menetéről azt mondta, hogy a jogszabály tervezetét elküldték az érintetteknek elektronikus levélben, majd 10 perc múlva papíron is kiosztották, és 20 perc múlva már szavaztak is róla.
   
Rétvári Bence szerint Brüsszelben nem fogadják el, hogy Magyarország megvédi a külső határokat, ennek a másfél milliárd eurónyi költségét pedig nem akarják kifizetni.

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Bíróság elé állítják az európai vezetőket
    Az EU hatalmi struktúráiban átrendeződések jönnek. Nemcsak a tervezett európai parlamenti választások, hanem az Ursula von der Leyen körüli botrány is újult erővel robbant ki. Nem kevesebbel gyanúsítják, mint korrupcióval. Az Európai Bizottság vezetőjéhez fűződő követelések lényegéről és a poszt megtartásának esélyeiről olvashatunk a RIA Novosztyi anyagában.
  • Semjén Zsolt: Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket
    Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu érdeklődésére.
  • Ma 75 ezer diák érettségizik magyar nyelv és irodalomból
    Hétfőn a magyar nyelv és irodalom vizsgákkal folytatódik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek. A vizsgákat május 3. és július 3. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3150 érettségi vizsgabizottság működik közre.
MTI Hírfelhasználó