Hogy mennyire elfogadott társadalmilag ez a tiltakozás, egy alapos, hitelt érdemlő közvélemény-kutatás hiányában csak találgatható. A politikai nyilatkozatok nagyjából megértőek, a pedagógusok érvei, illetve követelései pedig szintén támogatottak, legalábbis eddig. Természetesen nem mindegy, ki fogalmazza meg álláspontját: könnyű azonosulni, ha valaki nem érintett közvetlenül, ha nem téblábol otthon a gyermek, a diák, s ami még ennél is rosszabb, ha nem kell találgatnia, mire számíthat, mi lesz a soron következő vizsgákkal. Mintegy háromszázezer nyolcadikos és tizenkettedikes lehet e helyzetben, családtagjaikkal együtt milliónyian kerültek jókora bizonytalanságba, önhibájukon kívül. Ők csak tanultak, s közelebbről vizsgázni szeretnének.

Persze, más diákok, illetve szüleik számára sem mellékes, mi lesz a tananyaggal, hogyan pótolják be mindazt, amit május 22. után nem adhattak le. Az oktatási folyamat pedig – az idei tanévszerkezet szerint – június 16-án véget ér, annak ugyanis igen csekély a valószínűsége, hogy meghosszabbítanák. Elegendő a járványidő első időszakára gondolni, amikor 2020 tavaszán hetekig szünetelt az oktatás, és egy nappal sem tolták ki a tanévet. A vakáció az mifelénk vakáció, szent és sérthetetlen, gyermekek, diákok számára mintegy három hónap, s azt bizony várják is.

Ám a mostani számítás szerint immár három és fél hónapos nyári vakációnál tartunk úgy, hogy az év végi lendület, tanulási kedv időközben teljesen elillant, s az eddigi kéthetes nyár eleji kimaradás, lazulás után már nehezen remélhető komolyabb teljesítmény diákoktól, tanulóktól.

Persze, ez a kényszerszünet nem öröm a pedagógusoknak sem – noha szakszervezeti állítások szerint hetvenöt százalékuk egyetért a sztrájkkal –, számosan lehetnek, akiket azért nyugtalanít a kérdés: merre tartunk, mi lesz a végeredmény?

A tanügyi szakszervezetek a csütörtökön bejelentett béremeléssel – egyelőre 1000 lej bruttó a pedagógusoknak és 400 lej a kisegítő személyzetnek, s az ígéretek szerint az új bértörvény további növelést helyez kilátásba – sem értenek egyet, ezért a sztrájk folytatását helyezték kilátásba. E pillanatban fölösleges latolgatni, hogy más ágazatokban, főként a magánszférában lehetséges lenne-e egy hasonló, ezerlejes bruttó béremelés. Ez nem foglalkoztatja a sztrájkolókat, általánossá váltak a jelszavak: most vagy soha, illetve a hazai oktatás jövője e napokban dől el.

E nézet azért erőteljesen vitatható, hiszen nehéz egy hibás, régi rendszert jobbá tenni egy alapvetően csak béremelést célzó tiltakozással. Másrészt immár érdemes az érem másik oldalára is tekinteni: miért hibásak a mostani gyermekek, diákok azért, mert a hatalmon lévők mindeddig halogatták az igazi, minőséget is szavatoló oktatási rendszer megteremtését? Meddig használhatók a gyermekek, a diákok pajzsként a kormány és a szakszervezetek közötti csatában? Az ő szempontjaik, az ő érdekeik pillanatnyilag nem fontosak? Mit vétettek, hogy egy zsarolási folyamat részévé váltak?

E kérdéseket immár feltehetik azok, akik úgy vélik, a tanügyi sztrájk során magukra hagyott diákok mind jobban távolodnak az iskolától, noha valójában közeledniük kellene ahhoz...

Borítókép: Sztrájkot hirdető felirat az egyik sepsiszentgyörgyi iskola bejáratán. Fotó: Mózes László