A Múlt-korral is találkozhattok a Magyar régészet napján a Nemzeti Múzeumban
2023. június 1. 19:05 MTI
A Magyar Nemzeti Múzeum lesz idén a központi helyszíne a Magyar régészet napja és a Régészet éjszakája ingyenes programjainak pénteken és szombaton.
Korábban
Az „Istenek, ideák, hősök” tematika mentén meghirdetett rendezvénysorozat résztvevői megtudhatják, kik voltak a letűnt korok kiemelkedő alakjai, akik példaként szolgáltak a közösség tagjai számára, milyen ideák és eszmék hatották át az egykor élt emberek gondolkodását, milyen volt az istenképük, és mi mindenért fohászkodtak hozzájuk – közölte az MTI-vel a Nemzeti Múzeum.
Tájékoztatásuk szerint a Magyar régészet napja kiegészítő rendezvénye lesz a Régészet éjszakája, amelyen hasonló kérdésekre kapnak választ a látogatók, de ez a felnőtt közönségnek szól majd.
Péntek délelőttől a szervezők többek között látványfőzéssel, viseletbemutatóval, múzeumi ebédszünettel egybekötött tárlatvezetésekkel, óriástársasjátékkal és kézműves vásárral várják az érdeklődőket.
Napközben a Pénzügyőr Zenekar, este pedig Palya Bea, valamint a Juríj zenekar ad koncertet.
A gyerekek a Régészhomokozó kincskereső kalandban vagy múzeumpedagógiai foglalkozásokban (alkotóprogramok gyerekeknek, leletsimogató, középkori kalandozások) vehetnek részt.
Lesz filmvetítés a díszteremben, a kifejezetten felnőtteknek szóló programok, köztük Lassányi Gábor Szex és Róma, valamint Ligeti Dániel Igaz, hogy lakik benned valaki? - Démonűzés az ókori Mezopotámiában című előadása pedig 18 órakor kezdődik a Lapidáriumban.
A szombati nap hasonló tematikával fog zajlani, a programok 17 óra körül érnek véget.
Az esemény részletes programja itt tekinthető meg, a Múzeumi Ebédszünet rendhagyó tárlatvezetésének leírása pedig itt olvasható.
A programok egy része regisztrációhoz kötött, amely az https://mnm.hu linken érhető el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap