Koszovói zavargások magyar sérültekkel

2023. május 31., szerda, Világfigyelő

Tegnap már nyugodtan telt az éjszaka Észak-Koszovóban, az egy nappal korábbi összeütközések helyszíneit azonban továbbra is a helyi rendőrség és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erői (KFOR) védik. A KFOR tegnap közölte, hogy a hétfői összecsapásokban 38 katonája – 27 magyar és 11 olasz – sérült meg.

  • A Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Fotó: MTI / Illyés Tibor
    A Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Fotó: MTI / Illyés Tibor

Angelo Michele Ristuccia, a KFOR főparancsnoka a közleményben arra kérte a szerb és a koszovói felet is, hogy vállaljon teljes felelősséget a történtekért, és akadályozza meg a helyzet további fokozódását, ne bújjon hamis „narratívák” mögé. A szerbek tájékoztatása szerint 52 helyi szerb sérült meg, míg a koszovói rendőrség négy embert vett őrizetbe.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecsán, Leposavić és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg. Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vučić szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót. Vučić viszont Albin Kurti koszovói miniszterelnököt tette felelőssé a Koszovóban történtekért. A szerb államfő a hadsereg főparancsnokaként még pénteken a legmagasabb fokú készültségbe helyezte a szerb hadsereget, és ezt hétfő délután ismét megerősítette, majd az éjszakát a szerb katonákkal töltötte a koszovói határ közelében. A szerb államfő arra kérte a nemzetközi közösséget és Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok vezetőit, hogy próbálják meg „észhez téríteni” Albin Kurtit. Albin Kurti is találkozott a német, az olasz, a francia, a brit és az amerikai, valamint az uniós nagykövettel, a megbeszélés után a közösségi médiában azt írta: „a békéért és a stabilitásért állunk ki”, emellett elítélte a „szerb szélsőségesek” viselkedését.

 

Hazaszállították a sérült magyar katonákat

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter tegnap Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak. A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecsán település polgármesteri hivatalánál. Szalay-Bobrovniczky Kristóf újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét. Mindenkinek, a súlyosabb sérülteknek is stabil az állapotuk, életveszélyes sérült nincs. A magyar katonák a sérülésük ellenére is bátran helytálltak, többen – akik erre képesek voltak – visszamentek a feladat végrehajtására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 795
szavazógép
2023-05-31: Belföld - :

Harminc évet kapott

Jogerősen harminc év börtönbüntetésre ítélte tegnap a craiovai táblabíróság a „caracali szörnyként” elhíresült Gheorghe Dincăt, akit két tizenéves lány elrablásában, megerőszakolásában és megölésében találtak bűnösnek.
2023-05-31: Világfigyelő - :

Orosz csapás, dróntámadás Moszkva ellen

Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap a Rosszija 24 hírtelevízió adásában. Az orosz hatóságok szerint erre válaszként Kijev dróntámadást intézett Moszkva ellen tegnap.