Kötélpályán hoztak fel egy szikláról lezuhant fiút a mélyből
2023. május 28. 21:57

Lezuhant egy túrázó a Pes-kő-barlangnál Vértestolna közelében vasárnap, a tűzoltók kötélpályát építették ki, hogy a 15 éves fiút felhozzák a mélyből - mondta el a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Varga Mihály Sebestyén azt mondta: a bajba jutott fiatalnak a tatabányai hivatásos, valamint a vértestolnai, a tardosi és a tarjáni önkéntes tűzoltók segítettek, miután felhozták, hordágyon vitték az útra, ahol átadták a mentőknek.
   
Az MTI úgy tudja, hogy a fiú mindkét lábán nyílt lábszártörést szenvedett.
   
A barlanghoz nem vezet jelzett turistaút, oda csak sziklapárkányon lehet eljutni.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Szentgericei gyülekezeti ház
    A backamadarasi önkormányzat támogatása is kellett az erdélyi magyar eredményhez, egy gyülekezeti ház újjáépítéséhez: magyar közösségek találnak otthont benne a magyar művelődés gazdagításához.
  • Magyar edző sikere a hazai futballban
    A stadionjuk felújítása miatt a - 34. perctől emberhátrányban játszó - Gyirmótot Balmazújvárosban fogadó nyírségiek 3-1-re nyertek, és három körrel a vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert a tabella élén.
  • Tizenegy EP-listának van meg a 20 ezer ajánlása
    Bár 13 párt, illetve pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, az Új Alternatíva Párt és a Nép Pártján pártoknak nincs meg a nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
MTI Hírfelhasználó