Jubileumi felkészülés kezdődött a Váci Egyházmegyében

Hazai – 2023. május 26., péntek | 9:00

A Váci Egyházmegye egyike azon tíz püspökségnek, melyet a hagyomány szerint Szent István alapított. Alapítását 1025–1030 körülre datálják a történészek. Az ezeréves fennállás megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára. Az őket képviselő küldöttek első találkozóját május 13-án tartották a PüspökVác Rendezvényközpontban.

A váci találkozón Marton Zsolt püspök köszöntőjében arról szólt, hogy az egyházmegyében számos helyen valósulnak meg templomfelújítások, folyamatban van a váci Nagyboldogasszony-székesegyház felújítása is, ám a kövek és falak megújításánál sokkal fontosabb a lelkek megújítása annak érdekében, hogy a jövőben is élő hittel bíró közösségek töltsék meg a templomokat.

Mivel Krisztus nekünk a legfontosabb személy, vele és köré szeretnénk építeni egyházmegyénket és személyes életünket

– hangsúlyozta a főpásztor.

„Ezeréves egyházmegyénk megünneplésére készülve lelki-szellemi megújulásra szeretném meghívni a kedves testvéreket: a pap- és diakónus testvéreket, a világi Krisztus-hívő testvéreket, mindenkit.” Ennek legelső lépése a Jézus Krisztusban való megújulásunk: személyes életünkben való megtérésünk, vagy újbóli megtérésünk és megszentelődésünk, valamint közösségeink megújítása.

A jubileumi felkészülés két pillérre támaszkodik: az imára és a tanításra, ezért az „Ima-katekézis 2023–2026” címet kapta – ismertette a váci megyéspüspök, aki arra kéri a híveket, hogy imáikkal kísérjék a folyamatot.

Évente más-más témában központilag előkészített katekézisek segítségével mélyíthetik el keresztény-katolikus hitüket. A három év témái: 1. személyes istenkapcsolat, 2. helyem a közösségben, 3. kifelé fordulás, misszió. A tanítás mellé, amelyeket írásban és videón is megkapnak a küldöttek, a feldolgozást segítő kérdéseket és a tanítás életre váltását is segítő tanúságtételeket készítenek elő.

A május 13-án tartott első találkozón több mint 150 jubileumi küldött vett részt és ismerkedett meg a tervekkel. Ők vállalták, hogy saját plébániai vagy más közösségükben segítik a folyamatot, megszervezik a katekézisalkalmakat és az imahátteret.

Marton Zsolt püspök bevezető szavait és a tervek ismertetését követően a főpásztor Megtérés és istenismeret címmel mondott tanítást, melyben elhangzott: a 2023–2024-es pasztorális évre további négy tanítást készít elő a felkészülést koordináló csapat, amelyek kiindulópontja a katolikus levelek közül a második Péter levél volt. Krisztus után olyan körülmények között születtek ezek a levelek, amelyek hasonlítanak jelen korunkra, ahol a közöny, tévedések, az idegen istenek felé fordulás, a tekintély megkérdőjelezése voltak jellemzők.

A megyéspüspök tanítása után a résztvevők kisebb csoportokban osztották meg egymással, kit hogyan szólítottak meg az elhangzottak.

A beszélgetést szentségimádás követte.

A találkozón két olyan házaspár beszélt tapasztalataikról, akik a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítésében is közreműködtek küldöttként: Kakasy Gergely és felesége, Gréta az újpesti Szent József-plébánián; Bertóti-Dohovics Réka Mária és István az istenhegyi Szent László-plébánián szerzett tapasztalataikat osztották meg.

Elhangzott: mindkét plébánián lassan bontakozott ki a folyamat, de számos gyümölcsét látták a lelki felkészülésnek a NEK előtti években és ezek a gyümölcsök továbbérnek azóta is. Ők maguk is úgy érzik, hogy a feladatuk nem fejeződött be az eucharisztikus kongresszussal, mert lélekben továbbra is missziós küldöttek maradtak, ami meghatározza jelenlétüket a plébániai közösségükben és a hétköznapokban is.

Az utolsó előadásban Tornay Gábor hitoktatási igazgató arról beszélt, melyek a jó tanúságtétel ismérvei és hogyan tudják a küldöttek segíteni azok megfelelő interpretálását.

A találkozó rövid fórummal zárult.

Újabb küldöttek az alábbi e-mail-címen vehetik fel a kapcsolatot az imakatekézist koordináló csapattal: jubileum_kuldottek@caciegyhazmegye.hu.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria