Orosz forrás: Ukrajna több mint 70 országból toborozott "zsoldosokat"
2023. május 11. 14:46

Több mint hetven országból toborzott "zsoldosok" harcolnak az ukrán fegyveres erők oldalán - jelentette ki Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke csütörtökön a szentpétervári 11. Nemzetközi Jogi Fórum keretében megtartott alkotmánybírósági konferencián.

   
"Bizonyított tény, hogy a katonai műveletekben a náci rezsimet támogató zsoldosok vesznek részt, akiket több mint hetven államból toboroztak, főként Európából és Amerikából, olyan államokból, amelyek a legaktívabb oroszellenes politikát folytatják" - mondta.
   
Basztrikin szerint Európa a "kijevi rezsimet elsősorban fegyverekkel támogatja, a "háború Oroszországgal az utolsó ukránig" jelszó jegyében.
   
Megismételte azt az állítást, miszerint Oroszországnak dokumentumokkal alátámasztott bizonyítékai vannak arról, hogy az ukrán fegyveres erők tavaly márciusban támadást terveztek a Donyec-medence ellen, azzal a céllal, hogy kijussanak Oroszország határára. Mint mondta, Moszkva a 2020-ban módosított orosz alkotmány 79. cikke 1. bekezdésének megfelelően járt el, amelynek értelmében Oroszország "intézkedéseket tesz a nemzetközi béke és biztonság fenntartására és megerősítésére, az államok és népek békés egymás mellett élésének biztosítására, valamint az állam belügyeibe való beavatkozás megakadályozására".
   
Az SZK vezetőjének érvelése szerint Oroszország a Donyec-medence civil lakosságának védelmére vonatkozó kötelezettségét hajtja végre a "különleges hadművelet" végrehajtásával, elejét vette az ellene készülő "agressziónak és provokációknak".
   
A hatóság igazgatója a fórumon kedden azt mondta, hogy az ukrán fegyveres alakutatok fellépése következtében 2014-től 2023 áprilisának végéig több mint ötezer civil, köztük 138 kiskorú vesztette életét, és 9528 polgári személy, köztük 444 kiskorú sérült meg. Az SZK 2014 óta több mint 2900 büntetőeljárást indított a "kijevi rezsimnek" a Donyec-medencében elkövetett bűncselekményeivel kapcsolatban, és több mint 710 személy, köztük az ukrán katonai és politikai vezetés tagjai ellen emelt vádat.
   
Basztrikin szerdán kijelentette, hogy az SZK körözést készül kiadni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bírói és ügyésze ellen, akik elrendelték Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman letartóztatását. Az orosz hatóság március 20-án indított büntetőeljárást az érintettek ellen, mert úgy ítélte meg, hogy cselekedeteik tudatosan törvényellenesek voltak, mivel nem volt alap az orosz elnök és az ombudsman büntetőjogi felelősségre vonására. Az SZK emellett rámutatott, hogy a nemzetközi védelem alatt álló személyek elleni bűncselekmények megelőzéséről és büntetéséről szóló, 1973. december 14-i egyezmény értelmében az államfők abszolút mentességet élveznek a külföldi államok joghatósága alól.
   
A nyugati államokat a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg szerdán Basztrikin amiatt, hogy megtagadják az orosz SZK-tól a jogsegélyt a külföldön történt bűnügyek kivizsgálásakor. Elmondta, hogy Svájc még csak nem is tájékoztatta Oroszországot arról, hogy kilépett a kétoldalú jogsegélyegyezményből.

gondola
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • A zöld-rögeszme nyomása alatt az európai agrárium
    Nem az európai gazdákat kell felelőssé tenni az éghajlatváltozásért, hiszen ők a leginkább érdekeltek abban, hogy teremtett világunk minőségét megőrizzék, és az ilyen károknak nem okozói, hanem elszenvedői. Partnerré kell tenni őket abban, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket, ehhez pedig támogatásokat is kell adni számukra - fejtette ki az agrárminiszter.
  • Sorskérdés a tehetségvagyonnal való felelős gazdálkodás
    "Legyen 2025 a Magyar Tudomány Éve" - hangsúlyozta. "Arra kell törekednünk, hogy minden magyar ember, település, intézmény, szervezet - határon innen és túl -, ha csak pár órára is, de velünk ünnepeljen" - fogalmazott Freund Tamás.
  • Bíróság elé állítják az európai vezetőket
    Az EU hatalmi struktúráiban átrendeződések jönnek. Nemcsak a tervezett európai parlamenti választások, hanem az Ursula von der Leyen körüli botrány is újult erővel robbant ki. Nem kevesebbel gyanúsítják, mint korrupcióval. Az Európai Bizottság vezetőjéhez fűződő követelések lényegéről és a poszt megtartásának esélyeiről olvashatunk a RIA Novosztyi anyagában.
MTI Hírfelhasználó