A Sepsi OSK hétfőn hazai környezetben 2–1 arányban kikapott az FCSB csapatától a SuperLiga felsőházi rájátszásának második fordulójában. A mérkőzés mégsem a pályán mutatott teljesítmény miatt marad emlékezetes, ugyanis a találkozó után bukaresti szurkolók törtek-zúztak a vendégszektorhoz tartozó mosdókban. A találkozó alatt ezúttal nem hangzott el magyarellenes megnyilvánulás, bár a közösségi oldalon megjelent olyan videó, amelyben a stadion irányába tartó ultrák nyomdafestéket nem tűrő módon szidták a magyarokat.
A fővárosi ultrák a vendéglátást vandalizmussal „hálálták meg”, megrongálták az illemhelyeken a berendezést, a kézszárítókat és az ajtókat letörték, kárt tettek a piszoárokban, sáros lábbal felálltak a kagylókra. Vélhetően így reagáltak arra, hogy közel 70 személy nem juthatott be a stadionba, mivel a szervezők a szabályoknak megfelelően a létesítmény ülőhelyeinek 5 százalékát bocsátották a rendelkezésükre, azaz 428 jegyet.
A Sepsi OSK Arénában történtek egyértelműen a bukaresti ultrákat jellemzik, akik az otthoni hét év hiányában a nagyvilágba kiszabadulva egyre kirívóbban viselkednek. Nehéz elképzelni, hogy mi lehet ezeknek az egyedeknek a fejükben, talán így vezetik le a feszültséget? Bár ebben az esetben másképp is meg lehet küzdeni a mindennapi problémákkal, nem szükséges ehhez rombolni. Műveletlen, kulturálatlan, civilizálatlan, elmaradott emberek, akik legtöbbször nem is a kedvenc csapatuk vagy a labdarúgás, a sport szeretete miatt járnak mérkőzésekre, hanem azért, hogy konfliktust gerjesszenek, kárt okozzanak.
A romániai klubok vezetői lassan a sarkukra állhatnának, hogy elhatárolódjanak a szurkolói elnevezésre és minőségre méltatlan randalírozóktól, akik kizárólag ártanak a csapatoknak, és súlyosan rontják azok hírnevét. A nyomozó hatóságoknak sem szabad kesztyűs kézzel bánniuk az agresszorokkal, a törvény minden szigorával le kell sújtaniuk, példát mutatva. A kluboknak és a rendvédelmi szerveknek azt kell figyelembe venniük, hogy ezek a huligánok az egész társadalomra veszélyesek és közbiztonsági kockázatot jelentenek.
Azért felmerül a kérdés, hogy a sepsiszentgyörgyi stadionban a rombolás idején a biztonsági emberek és a csendőrök hol tartózkodtak? Mert az ajtók letörése zajjal jár, mégsem akadályozta meg egyetlen illetékes sem, hogy szétverjék a mosdókat. A rendbontó szurkolókat a kamerák segítségével nem ártana azonosítani, és kártérítésre kötelezni. Jobb helyeken az ilyen esetek után hónapokra, akár évekre kitiltják a vandálokat, de a felelősségre vonás Romániában nem jellemző...