Nyitókép forrása: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mellett balr Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Fotó: SITA/AP Photo/Geert Vanden Wijngaert

 

A NATO-szövetségesek továbbra is elkötelezettek „a nyitott ajtók politikája mellett”, Ukrajnát pedig arra bátorítják, hogy a nehéz időkben is folytassa a megkezdett reformokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd este a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró brüsszeli sajtónyilatkozatában.

 

A főtitkár hangsúlyozta: „egy erős, független Ukrajna létfontosságú az atlanti térség stabilitása szempontjából, a NATO Ukrajna mellett áll, amíg csak szükséges, mert az ország jövője az atlanti családban van”.

 

Stoltenberg emlékeztetett: a NATO már közel 150 milliárd euró támogatást, ebből 65 milliárd euró katonai segélyt nyújtott Kijevnek. Felhívta azonban a figyelmet, hogy még „nincs itt az ideje az önelégültségnek”, mert „Vlagyimir Putyin orosz elnök változatlan irányt követ Ukrajnával kapcsolatban”, úgy véli, hogy „Oroszország felül tud kerekedni a szövetségesek Ukrajna melletti támogatása ellenére”.

 

 hirdetes_400x285  

„Ezért a tagállamok fokozzák a fegyverek és a lőszerek gyártását, és teljesítik a kiképzésre és új nehézfegyverzetre vonatkozó ígéreteiket. Üdvözlöm, hogy a külügyminiszterek ma erről bejelentéseket tettek, és a következő napokban és hónapokban még többre számítok” – jelentette ki. Mint mondta, erre építve a NATO többéves támogatási programot fog kidolgozni Ukrajna számára, hogy megerősítse az ország védelmi kapacitásait, valamint az áttérést a szovjet gyártmányú felszerelésekről a NATO-szabványúakra.

 

A főtitkár bejelentette, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz a júliusban Vilniusban megrendezendő NATO-csúcstalálkozón.

 

A NATO-bővítésről szólva elmondta, hogy Finnország kedden teljes jogú tagja lett a szövetségnek, ami garantálja saját biztonságát, de egyúttal fejlett védelmi kapacitásával hozzájárul a többi tagállam védelméhez.

 

Svédország csatlakozásának ratifikálási folyamatával kapcsolatban Stoltenberg azt mondta, hogy a „patthelyzet megoldódott, sikerült túllendülni a holtponton”. „Folytatjuk a munkát a különböző szinteken, hogy előre tudjunk lépni a svéd csatlakozással kapcsolatban is. Svédország tehát taggá fog válni. Keményen dolgozunk azon, hogy ez minél hamarabb megtörténjen” – jelentette ki.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!