Nyitókép forrása: AP Photo/Corey Sipkin

 

Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus politikus kedden bíróság elé állt, miután a múlt héten csalás és megvesztegetés vádjával vádolta meg a manhattani kerületi ügyész.

 

Trump helyi idő szerint délután indult el a Trump Toronyból a manhattani bíróságra. Az épület bejárata felé haladva integetett a tömegnek.

 

Ezt követően a hatóságok letartóztatták a volt elnököt, mert csak ezt követően indulhat meg ellene az eljárás. A volt elnököt (és vélhetően a 2024-es amerikai elnökválasztás leendő elnökjelölt-aspiránsát) nem bilincselték meg a rendőrök.

 

 hirdetes_810x300  

Trump ellen a republikánusok szerint a Soros Györgyhöz köthető kerületi ügyész, Alvin Bragg emelt vádat, több évig tartó nyomozás után. A vádemelésre épp az elnökválasztási kampány kibontakozásának elején került sor. Az ügyész szerint Trump két pornószínésznőnek is hallgatási pénzt fizetett (130 ezer, illetve 150 ezer dollárt) 2016-ban azért, hogy szexuális viszonyukról ne beszéljenek a nyilvánosságnak.

 

 

 

Körkép.sk, foxnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.